Elfogta a rendőrség a múlt hét végi kadarkúti betöréses lopás ötödik elkövetőjét is. Ezzel a bűncselekmény összes gyanúsítottja rács mögé került. Kész Mónika főhadnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a nyomozók lakossági bejelentés alapján jutottak a 20 éves O. Roland nyomára, akit kedden este Sárkeresztúron, rokonai házának padlásán sikerült őrizetbe venniük.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a férfi négy társával szombaton hajnalban betört egy kadarkúti ABC-be, ahonnan szeszes italt és több karton cigarettát loptak el. Az üzlet riasztója jelzett a helyi rendőrségen, így a nyomozók hamar üldözőbe vették, majd körbekerítették a tettesek autóját. Ekkor a betörők pajszerrel és szöghúzóval támadtak az egyenruhásokra. Az összecsapásban az egyik tettes comblövést kapott, egy rendőr súlyosan, két gyanúsított pedig könnyebben megsérült. Őket a rendőrök elfogták, O. Rolandnak és társának azonban sikerült elszöknie.
Gelencsér László alezredestől, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a negyedik elkövető, a 22 éves H. Gábor kedden délután önként feladta magát a kaposvári rendőrkapitányságon. A korábban elfogott gyanúsítottakat azóta előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, s ezt a most őrizetbe vett társaik esetében is kezdeményezte a rendőrség.
Az ügyben a kaposvári rendőrkapitányság betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja le a nyomozást.
Somogy megyében az utóbbi időben több hasonló bűncselekmény is történt, ezért a rendőrök vizsgálják azt is, hogy az öt férfi öszszefüggésbe hozható-e a korábbi betörésekkel.

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása