Magyarország teljes körű bankja akar maradni az OTP, és a növekedés céljából Délkelet-Európában keres terjeszkedési lehetőségeket Magyarország EU-tagságára készülve – közölte tegnap Spéder Zoltán vezérigazgató-helyettes. A bank vezetője hozzátette, hogy szerinte három–hat hónapon belül a forint nem erősödik számottevően, a kamatok viszont magasak maradnak.
Spéder Zoltán kitért arra is, hogy a bolgár DSK Bank tulajdonosváltó közgyűlése tegnap lezajlott. A bank felügyelőbizottságának tagjai az OTP vezetői lettek, és kijelölték a DSK fejlesztésének stratégiáját a következő évekre. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szavai szerint az értékteremtés és az értéknövelés áll az elfogadott ötéves stratégia fókuszában. A stratégia célja, hogy a DSK a bulgáriai bankpiac legjobb teljesítményű szereplőjévé váljon.
Csányi Sándor az ügylet jelentőségéről szólva kiemelte: Bulgáriában az OTP Bank az első tőkeerős és nemzetközileg is elismert pénzügyi vállalat Magyarországról, amelynek megjelenése komoly lendületet adhat a bolgár–magyar gazdasági-kereskedelmi kapcsolatoknak is – állt az OTP Bank MTI–Ecóhoz eljuttatott közleményében.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó