Pártfúzió jobboldalon?

Tábori Gabriella
2003. 10. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyaránt nyitottak az MDF és a KDNP vezetői a két párt szorosabb együttműködésére. Arról azonban nincs döntés, hogy ez pártunió vagy pártfúzió formájában volna a legcélszerűbb.
Lukács Tamás, a KDNP szóvivője idő előttinek tartja a pártunió vagy -fúzió kialakításáról szóló felvetést, az MDF és a KDNP közötti együttműködést azonban fontosnak ítéli. Ezt arra reagálva mondta el, hogy lapunkban Szászfalvi László MDF-es képviselő, a Keresztény Demokrata Fórum elnöke úgy nyilatkozott: el tud képzelni egy olyan uniót a fórum és a KDNP között, amely hosszú távú, kiszámítható stratégiai és taktikai szövetségre lépne a Fidesszel.
Lukács Tamás úgy véli, a jobboldalon két, egymást erősítő és segítő csoportosulásnak kell kialakulnia ahhoz, hogy le tudják váltani a jelenlegi kormányt. Ennek a vezető ereje a Fidesz. Arra a kérdésünkre, hogy a második csoportosulás mely pártokból állhat, Lukács szerint legkésőbb 2005-ig kell megtalálni a választ. Hozzátette: a jobboldalnak mindenképpen el kell kerülnie a Centrum-jelenséget.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke lapunknak azt mondta: természetesen támogatja, hogy pártja szorosabbra fűzze kapcsolatát a szintén keresztény értékrendet valló KDNP-vel. Ez volt a célja annak a szeptemberi, Centrál kávéházbeli találkozónak is, ahol tárgyalóasztalhoz ült a KDNP, az MDNP, az FKGP és a Vállalkozók Pártja képviselőivel. Azonban utalva arra, hogy e pártok szuverén, saját elhatározással rendelkező szervezetek, Dávid Ibolya közölte: korainak ítélné a nyilatkozatot a lehetséges együttműködés formájáról. Hozzátette ugyanakkor, e hónap végén ismét megbeszélést tart a parlamenten kívüli pártokkal, ahol reményei szerint az együttműködés iránti nyitottságról szóló elvi megállapodást tartalommal tudják majd megtölteni. Megjegyezte: Szászfalvi László arról tájékoztatta, hogy a Magyar Nemzetnek adott interjújában magánvéleményét közölte. Dávid Ibolya ugyanakkor megfontolandónak tartja, hogy felajánlja Szászfalvinak: a parlamenten kívüli pártokkal folytatott megbeszéléseken a tárgyalódelegáció tagjaként kamatoztassa egyházi kapcsolatait.
Medgyasszay László, a fórum elnökségének tagja szintén támogatja a mostaninál szorosabb MDF–KDNP együttműködést. Első lépésben azt tartaná helyesnek, ha pártunió jönne létre, közös programmal, közös fellépéssel, de meghagyva a pártok szervezeti önállóságát. – Az MDF és a KDNP esetleges közös fellépése nem jelentene jobboldali egységbontást – hívta fel a figyelmet. Kérdés azonban – mondta Medgyasszay –, hogy a KDNP akar és tud-e önállósodni, vagy az MKDSZ-en keresztül a Fidesz berkein belül kíván tovább politizálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.