Pozsony megállapodna

MTI
2003. 10. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eduard Kukan szlovák külügyminiszter szerint rövidesen, de a 2004 májusában esedékes uniós csatlakozásig mindenképpen rendeződik a szlovákiai magyarok oktatási-művelődési támogatásának ügye. A politikus jónak nevezte Magyarország és Szlovákia együttműködését, és úgy fogalmazott: a szlovákiai magyarok oktatási-művelődési támogatására szolgáló magyarországi pénzek eljuttatásáról tárgyalnak, melynek fejleményei pozitívak. – Érdekeltek vagyunk a megállapodásban – közölte Kukan. Hozzátette: ehhez azonban még a kedvezmények eljuttatásának „két legsúlyosabb” kérdésére kell megtalálni a megoldást. A két kérdést nem nevesítette, helyette azt jelezte, hogy nem ért egyet a Budapesten elhangzott bírálattal és sürgetéssel.
Mindeközben a hivatalos látogatáson tartózkodó szlovák államfő Szarvason kijelentette: folytatódnak a magyarországi szlovák tannyelvű oktatási intézmények felújításai. Rudolf Schuster tegnap megtekintette a közelmúltban elkészült új szlovák iskolát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.