Jelentősen – a mérlegfőösszegre vetítve 0,25 ezrelékre – csökken jövő évben a felügyelt intézmények által a PSZÁF-nak fizetendő díj: ennek megfelelően a 2004-es költségvetés mindössze 8,2 milliárdos bevételi főösszeggel számol a felügyeletet illetően.
A még hatályos jogszabályok alapján a PSZÁF 9,2 milliárdos bevételi főösszeggel kalkulált 2004-re: ez azt jelenti, hogy nagyjából egymilliárdos kieséssel kell számolnia. A PSZÁF az üggyel kapcsolatban úgy reagált: az elvonás nem szolgálja a felügyelet függetlenségét, ellentétes a nemzetközi tendenciákkal, és – a várható többletfeladatok tükrében – az európai uniós csatlakozás előtt sem tekinthető szerencsésnek. Rámutattak arra: már most is többletfeladatokkal kell számolniuk, hiszen többek között a pénzváltók felügyelete is a PSZÁF-hoz került a jegybanktól. A szervezetnél kifogásolják azt is, hogy a lefaragott bevételi számot semmilyen háttértanulmány nem támasztja alá, legalábbis ilyet nem juttattak el a felügyelethez – jegyezték meg végül a PSZÁF-nál.
A PSZÁF bevételi főösszegének lefaragásával egyébként nem gyarapodik a költségvetés: annál jobban járnak viszont a díjfizető bankok, amelyeknek viszonylagosan kevesebb kiadással kell számolniuk. A pénzügyi tárca az üggyel kapcsolatban úgy reagált, hogy a felügyelt szektorok teljesítményét illető prognózisaiból kiindulva, azokat elfogadva készítette el a szervezet 2004-es költségvetését. A költségvetési kör egészét érintő kiadáscsökkentés értelemszerűen a PSZÁF-ot is érinti – írja a PM –, ám működését semmilyen módon nem veszélyezteti.

Orbán Viktor: Gazdasági öngyilkosság Ukrajna uniós csatlakozása