Nyolc éve játszik a Barcelonában Luis Enrique. A középpályás ez idő alatt mindvégig a gárda meghatározó alakja volt, edzők jöttek és mentek, de vele rendre számoltak. Nos, a rutinos, 33 éves játékos hétfőn megtudta, hogy nem számíthat új kontraktusra, a nyáron nem újítják meg a szerződését.
Helyette edzői, esetleg technikai vezetői posztot ajánlottak fel neki a csapat mellett. A vezetőség úgy indokolt, hogy sokallja a bérét: a középpályás évente 5,664 millió eurót visz haza.
Gondban van a gárda, az a napnál is világosabb. Frank Rijkaard edző már többször is magyarázkodásra kényszerült, márpedig a gárda történetének korábbi nagy dumásai (Luis Van Gaal, Radomir Antics) nem kaptak sok lehetőséget arra, hogy megmagyarázzák a bizonyítványt. A holland mester a spanyol médiának elárulta: egyelőre csak a szurkolók támadják, akik szerint a csapat egyszerűen rossz. Nos, ebben nyilván van igazság, elvégre ha jó lenne, akkor Rijkaardhoz egészen más hangok jutnának el a Nou Camp lelátóiról.
Az edző mindenesetre kijelentette: ha szükségesnek látja, akkor gondolkodás nélkül kihagyja azokat, akik eddig a kezdőcsapatban kaptak lehetőséget, s azonnal a cserékhez nyúl. Amíg azonban az egykori Ajax és a Milan sztárja az öszszeállítással bajlódik, addig a vezetőség kis túlzással kipenderítette Luis Enriquét. A középpályás pedig nem akárki. A Sporting Gijonban kezdett, majd 1992-ben a Real Madridhoz került, s még abban az évben olimpiai aranyat nyert a válogatottal. A Reallal spanyol kupabeli győzelemig és bajnoki címig vitte, majd 1995-ben némi meglepetésre a Barcelonához szerződött. Állítólag az akkori edző, Bobby Robson személyes kérésére tette át a székhelyét az ősi vetélytárshoz.
Nem volt rossz választás, hiszen a Barcával szinte mindent megnyert – bajnokság, spanyol kupa, KEK-győzelem, európai Szuperkupa –, miközben a spanyol válogatottal három világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon járt. Javier Clemente kapitány nyolcesztendős regnálásának alapembere volt, később Camacho is számított rá. Az 1994-es világbajnokság olasz–spanyol negyeddöntőjének emlékezetes esete volt, amikor Tassotti könyökkel lesújtott rá, és eltörte az orrcsontját.
Luis Enriquének jóval több meccs juthatott volna pályafutása során, mint amennyin pályára lépett, ám balszerencséjére meglehetősen sérülékeny, számos műtétet hajtottak már végre mindkét lábán. A középpályás májusban 34 éves lesz, ennek ellenére is meglepő, hogy már nem számolnak vele.
Amíg azonban Enriquéről lemondtak, egy korábbi sztárral megint hírbe hozták a katalánokat. Rivaldo neve merült fel, a januári átigazolási piac nyitányán egyébként ő lehet az egyik legkeresettebb játékos. Nos, a vezetők tagadják ugyan, hogy újra vágynának a brazilra, de ha Rijkaard csapata addigra sem lép túl a középmezőnyön, akkor jó az esély az érkezésére, még akkor is, ha a klub egyik vezére, Txiki Beguiristain tiltakozik: „Nem gondolunk Rivaldóra. Ő korábban már mindent megadott a Barcának, jelenleg a jövő nagy csapatát építjük. Ha ez alatt az átmeneti időszak alatt csupán egy kupát gyűjtünk be, már nem leszünk elégedetlenek.”

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról