Románia egyes vidékein hajmeresztő produkciókat eredményezett a kormánypárt vasárnap reggeli vezényszava, amelynek értelmében az utolsó községi pártfunkcionáriusnak is kötelessége a minél nagyobb részvétel garantálása. A legtöbb kifogás és óvás a mozgó urnák miatt érkezett a megyei választási irodákhoz: nagyon sok helyen a szavazókörzetek néhány tagja egyszerűen fogta az alkalmatosságot, és elkezdett vele házról házra járni, vagy piacokon, lottóüzletek előtt toborozták a szavazókat.
A voksok utáni elkeseredett hajsza során Bákó városában a szavazókörzetekben tombolaszelvényeket lehetett egy másik urnába dobni (és akár személygépkocsit is nyerni), sok helyen ingyentűzifát ígértek azoknak, akik szavaznak, a már lepecsételt szavazókönyvvel pedig rockkoncertekre lehetett bejutni.
Volt olyan román községi polgármester, aki hízott disznót sorsoltatott ki a szavazók között, és rezesbandákat, illetve népzenei együtteseket is kivezényeltek, hogy több állampolgár menjen el voksolni. A Szatmár megyei kormánybiztos állami pénzből finanszírozott kínai utazást ígért annak a polgármesternek, akinek a települése első lesz a részvételi arány tekintetében.
*
Több Kolozs megyei községben az elöljárók azzal fenyegették meg az idős embereket, hogy csak kapják meg a nyugdíjukat, akik elmentek voksolni. Kolozsváron és Iasiban újságírók saját példájukkal bizonyították be, hogy egy személy, ha akart, többször is szavazhatott. A kelet-romániai Neamt megye egyik községében, Tibucaniban pedig a szavazókörzet elnöke és az alpolgármester vasárnap délután eldöntötték: náluk az is szavazhat, aki semmivel nem tudja igazolni személyazonosságát. Egy törvényszéki bíró urnazárás után fél órával azt nyilatkozta, hogy az országban sehol nem történt választási csalás.
A legkevesebben különben Bukarestben mentek el szavazni (az erre jogosultak 38 százaléka), és a falukban általában sokkal nagyobb volt a részvétel, mint a városokban. Iliescu elnök már vasárnap éjjel arról beszélt a román televízióban, hogy megint a parasztság mentette meg Romániát, de arról is, hogy az alkotmánymódosítást a Nyugat, az Európai Unió igen pozitív jelnek fogja értékelni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség is bőségesen kivette a részét a mozgósító- kampányból, és az előzetes adatok hallatán Markó Béla elnök azt nyilatkozta: a romániai magyarság nélkül érvénytelen maradt volna a referendum, s ezt nem hagyhatja figyelmen kívül egyetlen politikai tényező sem az országban.
Tegnap délben, amikor az alkotmánymódosító népszavazás érvényességéhez már végképp nem fért semmi kétség, a román kormány három tagja jelentette be lemondását, amit Nastase miniszterelnök elfogadott. Hildegard Puwak integrációs ügyekért felelős tárcavezető, Mircea Beuran egészségügyi miniszter és Serban Mihailescu, a kormányfőtitkárság vezetője korrupciós, illetve csalási ügyekbe keveredett a közelmúltban. Puwak kapcsán az merült fel, hogy családtagjainak cégei uniós pályázati pénzekből részesültek, Beuranról kiderült, hogy orvosi szakkönyveket plagizált, Mihailescu pedig – akit amúgy a román központi sajtó évek óta csak „Csúszópénz Miki”-ként – egyik tanácsadója miatt került bajba; az illető állítólag egy turisztikai beruházás engedélyeztetése kapcsán keveredett megvesztegetési botrányba.
Vezércikk a 7. oldalon

A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU