Tony Blair nem mond le
London. Egyértelmű utalást tett
a brit kormányfő arra, hogy múlt heti szívpanaszai után sem kíván távozni tisztségéből, de nem akarja követni az amerikai gyakorlatot sem, amelynek alapján az elnökön évenkénti egészségügyi felülvizsgálatot végeznek, és ennek eredményét nyilvánosságra hozzák. Blairt hivatalos vidéki rezidenciájáról, Chequersből vitték a nyugat-londoni Hammersmith kórházba, miután rosszul lett. A nem teljes körű hivatalos tájékoztatás szerint magától nem szűnő szívritmuszavar lépett fel nála. (MTI)
Korea visszautasítja az amerikai ajánlatot
Phenjan. Észak-Korea visszautasította és nevetségesnek minősítette azt az amerikai ajánlatot, hogy Washington biztonsági garanciákat ad Phenjannak, ha az felhagy atomfegyverprogramjával. „Nem bizonyos biztonsági garanciákat kértünk az Egyesült Államoktól, hanem azt, hogy adja fel velünk szemben ellenséges politikáját, és kössünk kétoldalú szerződést” – hangzik a hivatalos észak-koreai hírügynökség kommentárja. (MTI)
Új miniszterelnök Jordániában
Ammán. Fejszál al-Fajezt kérte fel kormányalakításra szerdán II. Abdalláh jordániai uralkodó. Röviddel az új kormányfő kinevezése előtt II. Abdalláh király elfogadta az eddigi miniszterelnök, Ali Abu ar-Rageb és kormánya lemondását. Az 51 éves al-Fajez Nagy-Britanniában és a bostoni egyetemen tanult. Az idén márciusban nevezték ki a királyi udvar miniszterévé, korábban az uralkodó protokollfőnöke volt. (MTI)
Holokausztvizsgálat Romániában
Bukarest. A több ezer romániai zsidó meggyilkolásának körülményeit tisztázni hivatott bizottságot hoztak létre a román fővárosban. Tagjai azt vizsgálják majd, milyen szerepet játszott Románia abban, hogy a második világháború idején zsidók tömegeit ölték meg az országban. A testület elnöke a romániai születésű Nobel-békedíjas író, Elie Wiesel lesz. Jóllehet a náci Németországgal szövetséges Romániában több százezer zsidót gyilkoltak meg a második világháborúban, legutóbb az idén nyáron tagadták magas rangú román hivatalos személyiségek, hogy a holokauszt megtörtént a balkáni államban. (MTI)
Glemp bíboros a melegekről
Varsó. A lengyel katolikus egyház vezetője bírálta a homoszexuális magatartásformát. Jozef Glemp bíboros, prímás annak kapcsán beszélt erről, hogy a kormányzó lengyel szociáldemokraták az azonos neműek párkapcsolatainak legalizálását és az abortusz könnyítését akarják elérni. Glemp kijelentette: „nagyon lehangolja a homoszexualitás, mert az ellentétes az emberi természettel”. A lengyel prímás élesen elítélte a kormánypárt tervét az azonos nemű párkapcsolatok legalizálására, illetve az abortusz engedélyezésére a nehéz helyzetben lévő nők esetében. (MTI)

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó