Október 13–16. között Budapesten tartja kormányzótanácsi ülését a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezete, az INTOSAI (International Organisation of Supreme Audit Institutions). Kovács Árpád, a magyar Állami Számvevőszék elnöke 2004 és 2007 között a szervezet elnöke lesz. (H. E.)
*
Az ITU Telecom World 2003 kiállításon és konferencián elhangzottak is megerősítették azt, hogy a vezetékes telekommunikációs piacon is tovább kell folytatni a liberalizációt – mondta Pataki Dániel, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára tegnap Genfben. (MTI)
*
A UBS bankház elemzésében kiemeli, hogy Magyarország a tervezett 2008 helyett csak 2009-ben csatlakozik az eurózónához. A UBS szerint a magyar monetáris politika számára kedvező lenne ugyan az eurózóna előszobájának tekintett ERM-2 árfolyamrendszerhez való mielőbbi csatlakozás, ám ehhez szükséges többek között az Európai Központi Bank jóváhagyása is. (MTI)
*
A cseh elnök aláírta a fogyasztási adó emeléséről szóló törvényt. Ezzel az államfő jóváhagyta az üzemanyag, a cigaretta és az alkohol adójának emelését. A cseh pénzügyi tárca várakozásai szerint az adóemelés 12 milliárd korona (438,9 millió dollár) pótlólagos bevételt jelent jövőre a büdzsének, és segít az államháztartási hiányt 115 milliárd koronában maximalizálni. (MTI)
*
A szerb vállalatok privatizálása az elmúlt 21 hónapban 1,5 milliárd dollárt (közel 1,3 milliárd euró) hozott a szerb államkasszába – közölte a szerb privatizációs miniszter, aki a magánosítás eddigi eredményeivel rendkívül elégedett. Eddig több mint 900 szerb céget adtak el. (MTI)
*
Stabilról felminősítést valószínűsítő pozitívra javította a hosszú távú kínai szuverén devizaadósságra érvényes „A mínusz” besorolás-kilátását tegnap a Fitch Ratings, elsősorban a hatalmas tartalékok jelentette finanszírozási biztonságra hivatkozva. A bajok között említette a cég a féktelen belső banki hitelkihelyezést. (MTI)

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést