Turisztikai marketingterv
A Magyar Turizmus Rt. igazgatósága elfogadta a társaság
2004. évi marketingtervét. Az új terv legfontosabb célja hazánk turisztikai arculatának megteremtése, a pozitív országkép közvetítése. Ebben a folyamatban a cég kiemelt szerepet szán a nemzetközi rendezvényeknek, amelyekhez Magyarország is csatlakozni kíván, illetve annak, hogy minél több külföldi szakmai szövetség üléseit hozza Magyarországra. (H. E.)
Haladnak az őszi munkák
Október elejére az őszi vetésű növények – őszi kalászos gabonák, őszi káposztarepce – tervezett 1,7 millió hektáros vetésterületének 48 százalékán, 810 ezer hektáron készítették elő a gazdálkodók a talajt – derül ki az agrártárca összeállításából. Az őszi búza vetése csak a napokban kezdődött, és a tervezett 1,152 millió hektárnyi területnek csak nagyjából 5 százalékán végeztek e munkával a gazdák. (MTI)
Hitelkártya az OTP-től
Az OTP Bank mától MasterCard és VISA típusú klasszikus hitelkártyákkal is megjelenik a piacon. A bank közleménye szerint a fényképes, vagy hagyományos plasztiklapok az OTP több mint 400 bankfiókjában igényelhetők. A hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret az igénylő nettó jövedelmének legfeljebb háromszorosa, minimum 150 ezer, maximum 500 ezer forint lehet. (MTI)
Vezetőváltás a Jászkun Volánnál
Sziráki Pál személyében új vezérigazgató irányítja mától a szolnoki székhelyű Jászkun Volán Közlekedési Rt.-t: az eddigi vezető munkaviszonya nyugdíjazása miatt, közös megegyezéssel megszűnt. A cég az idei esztendőre 4,8 milliárd forintos üzleti forgalmat és 26 millió forint adózás előtti eredményt tervez. (MTI)
Adóemelések Csehországban
A cseh elnök aláírta a fogyasztási adó emeléséről szóló törvényt: ezzel az államfő jóváhagyta az üzemanyag, a cigaretta és az alkohol adójának emelését. A cseh pénzügyi tárca várakozásai szerint az adóemelés 12 milliárd korona (438,9 millió dollár) pótlólagos bevételt jelent jövőre a büdzsének. (MTI)
Gyógyturizmus: erősödik a verseny
Osztrák idegenforgalmi szakértők szerint a gyógyturizmus területén erősödni fog a vendégekért vívott árverseny hazájuk és Magyarország, illetve Szlovénia között. A statisztikák szerint Ausztria jelenleg a harmadik helyen áll a gyógyüdültetés területén. (MTI)
DSK: kedvező számok
Meghaladta a 47,5 millió levát a bolgár DSK bank adózatlan nyeresége az év első kilenc hónapjában, az adózott pedig csaknem 36,4 millió lett, ismét meghaladva a múlt év azonos időszakának adózott nyereségét. A nemrég a magyar OTP tulajdonába került bolgár pénzintézet a legnagyobb kölcsönkihelyező Bulgáriában: hitelállománya az idén 212 millió levával nőtt. (MTI)
Lengyelország tárgyalna az EKB-val
Lengyelország hamarosan meg szeretné kezdeni a tárgyalásokat az Európai Központi Bankkal az eurózóna-tagság „előszobájának” nevezett ERM–II-höz csatlakozásáról, az euróövezetbe történő belépése előtt – erről tegnap az ország pénzügyminisztere nyilatkozott. (MTI)
Fellebbez-e az ÁPV?
Még nem döntött arról az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., hogy tesz-e jogorvoslati lépést a szervezetet első fokon elmarasztaló bírósági döntést követően. Az ÁPV tegnapi közleménye hangsúlyozza, hogy az ÁPV Rt. még nem kapta kézhez a Fővárosi Bíróság múlt csütörtöki elsőfokú, nem jogerős ítéletét a Forrás Rt. azóta már értékesített cukorgyári portfóliójának vagyonértékelésével kapcsolatban. Ismert: a bíróság első fokon elmarasztalta az ÁPV Rt.-t, mert nem teljesítette a felperes Tebész év eleji információkérését. (MTI)

Nem tud aludni éjszaka? Így kapcsolja ki az agyát