Röviden

MN
2003. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egészségügyi csúcstalálkozó
„Csúcstalálkozón” egyeztetnek ma az egészségügyi szakszervezetek, háttérszervezetek és az orvoskamara képviselői. Arról tanácskoznak majd, hogy mi lehet a további lépés, ha a kormány nem alkotja meg a számukra elfogadható módon az orvosok életpályamodelljét, amely többek között az ütemezett béremelést is garantálja. Arról is szó esik majd várhatóan, hogy milyen javaslatokat fogalmazzanak meg az ágazati költségvetés módosításával kapcsolatban. (Z. N.)

Gyakoribb a csípőtáji törés
Rendkívül gyorsan nő a világon, így Magyarországon is, a csontritkulásra visszavezethető csípőtáji csonttörések száma. A szakemberek tegnap, a betegség világnapján a helyes életmódra, valamint a betegség korai felismerésére hívták fel a figyelmet. Az országban ma már több mint 100 helyen végeznek szűrővizsgálatot – hangzott el. Hazánkban a csontritkulás a lakosság hét-tíz százalékát érinti, és évente körülbelül 80 ezer csonttörés „írható a számlájára”. (MN)

Csurka kontra Lomnici
Nincs politikai motívuma a Csurka István útba indítására vonatkozó bírói rendelkezésnek, szabályos bírói intézkedés történt – mondta tegnap Lomnici Zoltán. Az intézkedés célja a rágalmazás vétsége miatt Csurka István ellen folyó eljárásban a vádlott távol maradása miatt már többször elhalasztott tárgyalás október 16-i megtartásának biztosítása volt – mondta a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. A MIÉP elnöke viszont azt állítja, a bíróság nem értesítette postai úton a perről, a hajnali megkeresés oka pedig a megfélemlítés. (MN)

Tóth András a felelős?
Kiderült, hogy a Népszavában Kondor Katalinnal kapcsolatban megjelent hatos karton valószínűleg a Tóth András államtitkár által felügyelt Nemzetbiztonsági Hivatalból kerülhetett ki – áll a Magyar Elektronikus Újságírók Országos Szövetségének közleményében. Felkérik Tóthot, tájékoztassa a közvéleményt: hogyan lehet kartonokhoz jutni a hivatalból, fizetni kell-e, vagy egyesek ingyen is hozzájuthatnak ilyen dokumentumokhoz. Azt javasolják, ha illegálisan került ki a karton, akkor számoljon be arról, indult-e vizsgálat, s tudakolják, tett-e feljelentést államtitoksértés gyanúja miatt. (P. T.)

MDF: ismét téma lehet a kuratórium
Ismét napirendre kerülhet az MDF-ben az Antall József Alapítvány kuratóriumának ügye a párt elnöksége, frakciója és megyei elnökei jövő heti ülésén. Úgy tudjuk, a többek szerint Dávid Ibolya pártelnök támogatói közé sorolt megyei elnökök fel kívánják vetni, hogy hétről tizenegy főre kellene bővíteni a grémium létszámát. Az évi 100 millió forintos központi támogatásra jogosult alapítvány kurátorait második nekifutásra választották meg. Először az elnökség hozta meg a döntést, ám ezt később a törvény szerint jelölésre jogosult frakció, illetve annak vezetője felülírta. (T. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.