Röviden

MTI
2003. 10. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MDF–MDNP: finisben a tárgyalás
Háromfős tárgyalódelegáció létrehozásáról döntött az MDF elnöksége: a testület a fórum és az MDNP jövőbeli együttműködésének formájáról egyeztet. Szőke László, az MDF elnökségi tagja közölte: a fórum a parlamenten kívüli jobbközép pártok közül az MDNP-vel zárthatja le a legrövidebb időn belül a tárgyalásokat. A delegáció tagja Viniczai Tibor elnökségi tag, Szőke László és Csáky András országos választmányi elnök. A hírek szerint az együttműködés egyik lehetséges formája, hogy az MDNP testületileg beolvad az MDF-be. (G. T.)
Felelősségre vonnák a polgármestert
Fegyelmi eljárást kezdeményez a XI. kerületi Fidesz-frakció Molnár Gyula szocialista polgármester ellen – értesült lapunk. Az ellenzéki párt szerint a polgármestert terheli felelősség, hogy súlyos vagyonvesztés érte az önkormányzatot, amely a 700-800 millió forintot is elérheti majd. Az ügy előzménye, hogy Molnár utasítására megváltoztatták a Széchenyi-tervben megvalósuló fecskeház kivitelezését. (P. G.)
Nem sajnálták a pénzt az elnöktől
Több mint nyolcszázhúszezer forintos tiszteletdíjat szavazott meg tegnap a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének, Éger Istvánnak a szervezet képviselő-testülete. A döntést döntő többséggel hozták meg. A köztestület vezetője így egy miniszter fizetésével azonos összeget kap majd. A testület előző elnökének, Kupcsulik Péternek 45 ezer forint volt a tiszteletdíja, igaz, ő nem „főállásban” látta el a tisztséget, mellette főorvosként dolgozott. (Z. N.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.