Ötödével nőtt az internethasználat
Fél év alatt húsz százalékkal növekedett hazánkban az internethasználók száma, de a világháló elterjedtsége még mindig közepesnek mondható Közép- és Kelet-Európa többi országaihoz képest. Itthon a 15 éves és idősebb felnőtt lakosság 18 százaléka, szokott internetezni, évente legalább egyszer. Az internethez hozzáférők aránya azonban magasabb, eléri a 25 százalékot – áll a GfK legfrissebb felmérésében. (N. O.)
Albániába tart az OTP?
Két külföldi bank, egy magyar és egy osztrák pénzintézet nyújtott be szándéknyilatkozatot az Albán Takarékbank eladásra felajánlott részvénycsomagjának megvételére. A Shekulli című helyi lap idézte az albán pénzintézet vezérigazgatóját, Adrian Kamberit, aki azt mondta, hogy a magyar OTP mellett az osztrák Raiffeisen Zentralbank Österreich juttatta el szándéknyilatkozatát. (MTI)
Negatív borrekord az EU-ban
Az európai uniós gazdák szervezete, a Copa-Cogeca tegnap közölte, hogy számításai szerint a 2003-2004-es idényben az EU-ban körülbelül 156 millió hektoliter bort termelnek, ami az utóbbi öt év átlagától 9,3 százalékkal marad el és valószínű, hogy tíz éve a legkevesebb. (MTI)
EU-bővítés: fejlődő logisztikai ipar
Nagy reményeket fűz az EU keleti bővítéséhez a német logisztikai iparág. A tíz új tag jövő évi felvételével megnövekszik a Kelet-Európába irányuló áruözön, amiből profitálni fognak a német kereskedelmi hálózatok és logisztikai szolgáltatók földrajzi közelségüknek és hagyományosan jó üzleti kapcsolataiknak köszönhetően – mondta Michael Schenk, a Német Logisztikai Szövetség elnökségének tagja. (MTI)
Elkelt a Lengyel Acélművek Rt.
A lengyel kormány hozzájárulását adta ahhoz, hogy az angol– holland LNM acélgyártó konszern legyen a Lengyel Acélművek (LA) Rt. stratégiai befektetője – jelentette be varsói sajtóértekezletén Piotr Czyzewski kincstárügyi miniszter. Az LA Rt. a lengyel acélipari termelés kapacitásának 70 százalékát képviseli. (MTI)
Nőtt a Gazprom exportja
Az orosz Gazprom az első kilenc hónapban 101,5 milliárd köbméter földgázt exportált a volt Szovjetunión kívüli piacaira, az európai országokba, 7 százalékkal többet a tavalyi első kilenchavi 94,9 milliárd köbméternél. (MTI)
Változatlan alapkamat
A monetáris tanács tegnapi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank. (MTI)
EBRD-befektetés
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az idén várhatóan 300 millió eurót fektet be Magyarországon – mondta Hubert Warsmann, a pénzintézet budapesti irodájának igazgatója tegnap. Elmondta: az elmúlt tíz év alatt az EBRD 1,5 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, s részvételével összesen hatmilliárd euró értékű projekt valósult meg. (MTI)
Pápán is nyit a Tesco
Ma nyitja meg a Tesco-Globál Áruházak Rt. az ország harmincadik Tesco áruházát Pápán. Az 5000 négyzetméter alapterületű hipermarket a negyedik az idén, és az áruházlánc év végéig további három megnyitót tervez. Az új Tesco közel háromszáz ember számára biztosít munkalehetőséget Pápán és környékén. (N. O.)
Több eladott gépkocsi
Az idén az első kilenc hónapban 152 911 darab új személygépkocsit és terepjárót értékesítettek Magyarországon, azaz 22,8 százalékkal többet, mint 2002 azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Az egyesület összesítése szerint a személygépkocsi-piacon a legnagyobb, 20,3 százalékos részesedéssel a Suzuki rendelkezik, a másik két legkeresettebb márka az Opel és a Renault 13 illetve 9,1 százalékkal. (MTI)
Bundesbank: kissé erősödött a gazdaság
A Bundesbank becslései szerint a német gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedben – az első fél év visszaesése után – ismét növekedett, igaz, csak csekély mértékben. A német szövetségi statisztikai hivatal 0,2 százalékos növekedési ütemet vár a harmadik negyedre. Hat vezető német gazdaságkutató intézet szerint az idén zéró növekedés várható Németországban. (MTI)
Kína turisztikai nagyhatalom lesz
Kína az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) becslése szerint a következő évtizedekben a világ első számú turisztikai nagyhatalmává növi ki magát, elsősorban a Kínából külföldre utazók számát tekintve: 2020-ban valószínűleg már 100 millió kínai utazik külföldre. Kína a beutazók számával is megelőzi majd a ma még világelső Franciaországot, előreláthatólag 130 millió látogatót fogad a következő évtized végére. (MTI)

Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért