Röviden

MTI
2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Változó termelői árak
Az idén augusztusban a mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit: január–augusztusban 3,2 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak a tavalyi első nyolc havinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Idén január–júliusban 2,6 százalékkal volt magasabb a termelői árszínvonal, mint egy évvel korábban. (MTI)

Személyi változás a Malévnél
A Malév Rt. tegnapi közgyűlése visszahívta Tátrai Miklós igazgatósági tagot, mivel a nemzeti légitársaságnál betöltött tisztsége a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkári kinevezésével összeférhetetlenné vált – adta hírül a Malév Rt. Az új tag Nagy Kálmán lett, aki korábban a légitársaság bécsi irodáját vezette. (P.G. I.)

Privatizáció előtt a Hungexpo
A Hungexpo Rt. rendkívüli közgyűlése tegnap elfogadta az újonnan létrejövő Hungexpo Vásár- és Kiállításszervező Rt. tőkeemeléssel végrehajtandó privatizációjának pályázati kiírását és mellékleteit, amely alapján a cég 51 százaléka kerülhet magánkézbe. Két társaság jön létre, az egyik kiállítás- és rendezvényszervezéssel, a másik ingatlanhasznosítással foglalkozik. (MTI)

Magyar–cseh megállapodás
Az ipari termékek megfelelőségének kölcsönös elfogadásáról írt alá megállapodást kormányfelhatalmazás alapján Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára és Hana Hubáckova, Csehország budapesti nagykövete. A felek elfogadják egymás ipari termékeinek megfelelőségét értékelő szervezeteket, illetve az általuk kiadott CE-jelölést. (MTI)

Adóellenőrzést kér a Humet
Azonnali adóellenőrzés elrendelésére kéri a pénzügyminisztert Civin János, a Humet Rt. elnöke. László Csabának írt levelében az elnök közli: az APEH ellen pert indítottak, amelyet a bíróság felfüggesztett, ennek időtartama beláthatatlan. Az APEH szerint a Humet mintegy 400 millió forint fiktív számlát fogadott be. (MTI)

Szanyi Moszkvában
Az orosz agrárpiac iránt érdeklődő magyar külkereskedőknek nem érdemes tömegáruban gondolkodniuk, kizárólag minőségi termékekkel kell megjelenniük – mondta tegnap Szanyi Tibor földművelésügyi politikai államtitkár Moszkvában. A láthatóan egyre erősödő orosz mezőgazdaság a közeljövőben reális célként tűzheti maga elé az önellátást. (MTI)

Francia befektetők Romániában
Románia európai uniós tagságának lehetősége nem hagyja hidegen a francia egyéni mezőgazdasági termelőket, akik kisebb-nagyobb értékű összegeket befektetve próbálnak szerencsét. A két ország mezőgazdasági együttműködési szerződést kötött a napokban, ami tovább erősíti a kereskedelmi szálakat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.