MDF: vonják vissza a büdzsét
Elfogadhatatlannak tartja jelenlegi formájában a 2004-es költségvetést az MDF – jelentette ki Gémesi György, a párt alelnöke szombaton Gödöllőn. Az MDF el kívánja érni, hogy a kormány vonja vissza a tervezetet, s az átdolgozásnál vegye figyelembe az MDF szakértőinek módosító javaslatait. Medgyasszay László szerint a kormány „ígérete ellenére elmulasztotta az EU-csatlakozás előtt különösen fontos intézkedésként” a termőföld védelmét, a belső piac megóvását, ugyanakkor „szétveri a falugazdász-hálózatot” és az FVM-hivatalok hálózatát. (MTI)
Szakszervezetekkel egyeztet a MOK
Az összes egészségügyi szakszervezettel egyeztet a Magyar
Orvosi Kamara (MOK) és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kedden – mondta el Éger István, a köztestület elnöke. A MOK elnöke beszámolt arról, hogy az ágazatban működő összes többi érdekképviseletet is tárgyalóasztalhoz invitálják. (MTI)
Baloldali győzelem Demecseren
Kis Gyula, az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje lett Demecser új polgármestere, miután győzött az időközi választáson tegnap. A kormányzó pártok és a civil szervezet közös jelöltje 1 547 voksot kapott. A másik indulóra, Fáky Lászlónéra, a Fidesz jelöltjére 1024-en szavaztak. A részvétel 76 százalékos volt. (MTI)

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok