Röviden

MN
2003. 10. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötös
Szentkirályi
Minden idők legnagyobb nyereményéért lehet megint ötöslottózni a héten. Összeget nem is említek. Úgy vagyok vele, mint Wágner úr, aki a Vakapád kabinajtajával a nyakában azt mondta: sztrovacsek, ne mondja nekem, hogy ötven dollár, annyi pénz nincs is. Adjon inkább egy ötöst.

Strasbourgi kérdés Tánczos ítéletéről
Megérkezett az Igazságügyi Minisztériumba a strasbourgi bíróságnak a körmendi gyermekgyilkosság miatt jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélt Tánczos Gábor ügyével kapcsolatos felhívása. Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kér választ a magyar államtól, hogy a Legfelsőbb Bíróság eljárásában sérült-e a kérelmező tisztességes eljáráshoz való joga azáltal, hogy a tárgyaláson nem hallgatták őt meg. (MTI)

Földrengés Kínában
A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök este Kína Jünnan tartományát három halálos áldozatot követelve és 26 ember sérülését okozva. Elsődleges adatok szerint 12 ezer ház omlott össze. (MTI)

Veszélyes fogkrémek?
A Greenpeace követeli, hogy minden magyar üzletlánc szüntesse meg az egészségre ártalmas triclosan- és MDGN-tartalmú kozmetikai szerek, főként a fogkrémek forgalmazását Magyarországon. A Zöldek szerint ezek a hatóanyagok allergiás tüneteket, súlyos bőrgyulladást okozhatnak. (MTI)

Évadzáró az Adrián
Tizenöt magyar csapat nevezett a Dubrovnik Challange 2003 elnevezésű, egyhetes, adriai évadzáró navigációs vitorlásversenyre. A mezőny holnap rajtol el a horvátországi Splitből, s több szakasz megtétele után, Dubrovnik érintésével tér vissza. (H. I.)

Visegrádi disputa
Harmadik alkalommal rendezi meg a Visegrádi disputa című konferenciát a Jobboldali Demokraták Társasága holnap 10–18 óra között a városi sportcsarnokban. A téma: A nemzeti radikalizmus jövőképe Magyarországon. Előadást tart: Lovas István, Molnár Tamás és Tóth Gy. László. (MN)

Elhunyt Orbán atya
Életének 81. évében, csütörtökön elhunyt Arató Miklós Orbán ciszterci áldozópap, pécsi házfőnök. Búcsúztatása október 29-én 11 órakor szentmisével kezdődik a pécsi székesegyházban, a temetési szertartást a pécsi köztemetőben tartják 13.30-kor. (MN)

Pápaválasztási évforduló
II. János Pál pápa megválasztásának 25. évfordulója alkalmából – a Rómában tartott pápai misével egy időben – vasárnap ünnepi megemlékezést tartanak a budavári Mátyás-templomban. Délelőtt fél tíztől rózsafüzért imádkoznak a pápáért, tíz órakor pedig hálaadó szentmise lesz, amelyen felhangzik Liszt Ferenc Koronázási miséje és Kodály Zoltán Budavári Te Deuma. (MN)

Álnyomozó tolvajok
Lopás bűntettének gyanújával két, magát rendőrnek kiadó férfit elfogott, harmadik társuk, egy negyven év körüli nő ellen országos elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. Harminc alkalommal budapesti lakásokba hatoltak be, és többnyire készpénzt, ékszereket vittek el. (MTI)

Ünnepi est a Magyarok Házában
Az 1956-os forradalom és szabadságharc negyvenhetedik évfordulója alkalmából ünnepi estet tart a Magyar Szellemi Védegylet holnap 16 órai kezdettel a Magyarok Házában (V., Semmelweis u. 1–3.). Beszédet mond: Wittner Mária. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.