Jó tanács
A sportminiszter felfedte a nagy titkot. A HVG-ben megjelent interjúja szerint a második felesége családjától kapott néhány millióval indította az elhíresült Altust. Majd „valamiféle üzleti társaságban” találkozott a legendás szocialista üzletasszonynyal, Apró Piroskával, s csak ezután lányával, Dobrev Klárával, aki most egyrészt feleség, másrészt a Nemzeti fejlesztési terv és az Európai Uniós Támogatások Hivatalának elnökhelyettese. Eszerint bevált a jó tanács: nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Szentkirályi
Ötvennyolcszor szúrt leendő apósába
A rendőrségen beismerő vallomást tett M. Csaba, aki 58 késszúrással megölte leendő apósát szeptember 28-án. A hatvannégy éves férfi holttestét egy horgász találta meg nemrég a Dunában Soroksárnál. (Sz. Z.)
Megölte újszülöttjét
Emberölés gyanújával vették őrizetbe a 19 éves, nagykőrösi F. Anikót, aki otthonában megszülte gyermekét, majd egy kukába dobta. A szakértő megállapította, hogy a bébi életképesen született, s halálát magárahagyatottság okozta. (Sz. Z.)
Sok a vízi halál
Az idén eddig már 148 személy lelte halálát a hazai tavakban és folyókban, tavaly egész évben 215 áldozata volt a természetes vízi fürdőzéseknek és a csónakázásoknak. Az ORFK és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tegnap ismertetett adatai szerint az üdülési idény öt hónapja alatt 133-an kerültek hullámsírba. (G. J. A.)
Lezuhant egy szlovák katonai helikopter
Lezuhant egy Mi–17-es típusú szlovák katonai helikopter csütörtökön Eperjes közelében. A személyzet négy tagja szörnyethalt. (MTI)
Elfogták a mobilrablót
Magát rendőrnek kiadó sorozatrablót fogtak el Budapesten. A BRFK tegnapi tájékoztatása szerint a 28 éves férfi a közelmúltban 25 alkalommal iskolás fiatalok mobiltelefonjait tulajdonította el a főváros legkülönbözőbb pontjain. Az álrendőr 45 éves társa gyakran „hatósági tanúként” működött közre a rablásokban. (MTI)
Negyvenmilliós cigarettafogás
Negyvenmillió forint értékű, magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettát találtak a vámosok egy teherautóban, az 1-es számú főúton. A Németországba hőcserélő alkatrészeket szállító jármű vezetőjét őrizetbe vették. (MTI)
Sztrájkolnak az olimpiai falu építői
Huszonnégyórás sztrájkkal követelnek biztonságosabb munkavégzési körülményeket a 2004-es athéni olimpiára készülő sportváros építői, miután tegnap már ötödik kollégájuk vesztette életét munkája során. (MTI)
Nővilág
Németh Erzsébet szociológus lesz Seszták Ágnes és Farkas Adrienne vendége ma 18 órától a Thököly Klubban (XIV., Thököly út 76.). (MN)
A Gulag túlélői
Megemlékezés – ötven éve tértek vissza a Gulag rabságából címmel Rózsás Jánossal Papp Endre beszélget ma 14 órától az Arcvonal Könyvesházban (V., Haris köz 3.). (MN)
Egyedül az óceánon
Átevezett az Atlanti-óceánon a 25 éves francia Maud Fontenoy, aki nőként a világon először tette meg egyedül, tizenhét hét alatt az utat. A rekordot felállító hölgy tegnap lépett partra a spanyolországi La Coruna közelében. (MTI)