Röviden

Drágul a földgáz A kormány döntése értelmében mától drágul a földgáz ára a közintézményeknél. Az egyes – önkormányzati, egészségügyi vagy egyházi fenntartású – intézményeknél a fogyasztástól függően, eltérő mértékű lesz a drágulás. A kormány 2,9 milliárd forintos támogatási keretet nyitott, több település vezetője szerint viszont ez az összeg kevés lesz az intézmények megsegítésére. (H. T.) Az SZDSZ megszavazza Támogathatónak tartja az SZDSZ a jövő évi „takarékos” költségvetést, ám az önkormányzatok többlettámogatására 30–35 milliárd forintnyi átcsoportosítást tart szükségesnek – közölte tegnap Kuncze Gábor pártelnök. Mint mondta, elfogadják a költségvetés gazdasági keretét, a 3,8 százalékos tervezett hiányt. Kuncze hiányolta a tervezetből a fővárost és a hat vidéki nagyvárost érintő tömegközlekedési normatívát. A párt az MSZP-vel egyeztet a javaslatai megvalósításához szükséges átcsoportosításokról. (G. T.) A privatizáció pártján Az MSZP szerint nincs racionális érv amellett, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 100 százalékos állami tulajdonban maradjon – közölte Tatai-Tóth András képviselő. A tőkeemeléses privatizáció feltételei közt szerepel, hogy a szakmai befektető mellett 25 százalék plusz egy részvény az államé legyen, a vezérigazgató kinevezéséhez és az osztalékpolitika elfogadásához pedig minősített tulajdonosi döntés szükséges. (MTI)

MTI
2003. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.