Hiába kezdeményezte három hete a munkaügyi tárcánál a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), hogy a közszférában tervezett létszámleépítéséről kezdődjenek tárgyalások, a megkeresésre a mai napig nem érkezett válasz. Szabó Endre szerint az önkormányzatokat sújtó költségvetés-tervezet magában hordozza ugyanezt a lehetőséget. Normatív támogatás nélkül a bérköltségeket ugyanis csak az intézmények összevonásával, megszüntetésével és elbocsátásokkal tudják kigazdálkodni az önkormányzatok. A központi közigazgatásban és a hozzá tartozó intézményekben nyolcezer, az önkormányzati szférában negyvenötezer, azaz összesen ötvenháromezer közalkalmazottat érinthet a kormány létszám-leépítési elképzelése – mutatott rá Szabó Endre. Kérdésünkre az érdekvédő úgy fogalmazott, hogy a kormány jövőre vonatkozó bérajánlata így jellemezhető: béremelés vagy munkahely. – Mivel a kabinet mindössze a bérek reálértékének megtartását tervezi jövőre, az ennél magasabb igényünket csak újabb elbocsátásokkal lehetne fedezni, ami önmagában és etikailag is elfogadhatatlan – mondta Szabó Endre. A SZEF olyan reálbér-emelkedést követel jövőre, amit a központi költségvetésből, normatív úton finanszíroz a kabinet – tette hozzá. Kérdésünkre Szabó kijelentette, hogy ha a közszféra létszámával és béreivel kapcsolatos kormányzati álláspont nem változik a jövőben, azt a SZEF nem hagyja szó nélkül.
Most derült ki, hogy a múlt év őszi közalkalmazotti béremelést ötvenezer közalkalmazott elbocsátásával akarja finanszírozni a kormány. A kampány során erről elfelejtették felvilágosítani a választópolgárokat – fogalmazott lapunknak Balsai István. Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának MDF-es elnöke szerint a készülő egységes közszolgálati törvény hiányában nem látható, hogy a közfeladatok elvégzéséhez egy-egy területen mekkora létszám szükséges. Hatástanulmány hiányában pedig nem lehet felelős döntést hozni ilyen nagy horderejű, több tízezer család jövőjét befolyásoló kérdésben. – Határozottan tiltakozunk a közszolgálat fűnyíróelven működő leépítése ellen – jelentette ki Balsai. A politikus emlékeztetett arra, hogy 2002 januárjában Medgyessy Péter kijelentette: „Továbbra is számítunk a közszolgálatban dolgozó szakemberek munkájára (…) Megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi, gazdasági önállóságát. (…) Szavamat adom, hogy betartom, amit vállaltam.”

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt