Pánikot keltett a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) vezérkarában az az információ, amely szerint a romániai alkotmánymódosítási népszavazás első, szombati napján a szavazásra jogosult állampolgároknak csak 14,3 százaléka jelent meg az urnák előtt. A kormánypárt központi vezetősége tegnap reggel zártláncú tévéhálózaton tartott ülést az alakulat megyei elöljáróival azért, hogy utóbbiak minden elképzelhető módon megpróbálják vasárnap rávenni a lakosokat a részvételre. Octav Cosmanca, a PSD ügyvezető elnöke leplezni próbálta a riadalmat: a távértekezlet után azt nyilatkozta, hogy optimista a végkifejletet illetően, és összességében 60 százalékos részvételi arányt jósolt.
A tegnap délig leadott voksok országos számítógépes összesítése egyáltalán nem igazolta vissza a Nastase-féle alakulat erős emberének obligát derűlátását: 16 óráig a 18 millió szavazásra jogosult román állampolgárnak még az egynegyede sem – pontosan 34,2 százaléka – adta le a voksát a referendumon, amely csak akkor lenne évényes, ha legalább a szavazók fele, plusz egy fő részt venne azon. Az ellenzéki Demokrata Párt (PD) vezetősége tegnap reggeli közleményében azonnali lemondásra szólította fel a román kormányt, úgy ítélve meg, hogy csak ez a hír vehetné rá az embereket a szavazásra.
A PSD okkal aggódik a tegnap délutánra igen valószínűvé vált érvénytelenség miatt, ez ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy hatályban marad az ország 1991-ben elfogadott, számos szempontból európaiatlan alaptörvénye, hanem azt is, hogy a hatalmi alakulat nem tudta elégséges mértékben mozgósítani tagságát és támogatóit erre a két napra.

Hajmeresztő szökési terv Esztergomban