Tárgyalásokra várva

Sebestyén Imre
2003. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Készen áll a Külügyminisztérium a szakértői tárgyalások megkezdésére a vajdasági magyar szervezetekkel a kettős állampolgárság ügyéről, és várja, hogy e szervezetek kijelöljék képviselőiket a konzultációkra – mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő tegnapi budapesti tájékoztatóján az MTI kérdésére válaszolva. Közölte: a Külügyminisztérium delegációját a tárca jogi szolgálatának irányítója vezeti a megbeszéléseken.
Valamennyi vajdasági magyar párt is készen áll a kettős állampolgárság kérdéséről folytatandó szakértői tárgyalásokra, amelyeken a kezdéskor a politikusok – feltehetőleg a szervezetek vezetői – is megjelennének. A szakértőket pedig – legalábbis a nagyobb pártok – már kijelölték. Az egyeztetésnek ezt a folyamatát – amiben Kovács László külügyminiszter és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke állapodott meg nemrégiben Budapesten – semmiképpen sem befolyásolja az MDF-es kezdeményezés. Igaz, ezt az akciót – amelyet maga Dávid Ibolya jelentett be egy szeptemberi tanácskozás végén – a délvidékiek sokkal konkrétabbnak, világosabbnak és célravezetőbbnek látják. Tartanak ugyanis attól, hogy a szakértői tárgyalások elhúzódnak.
Mint emlékezetes: az MDF parlamenti képviselőcsoportja javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek az állampolgársági törvény módosításáról, amely kezdeményezés azt szolgálja, hogy a magyar jogrendszer befogadó legyen a kettős állampolgárság ügyében. Az MDF-es javaslat értelmében kimaradna az állampolgársági törvényből az egyéves magyarországi lakhellyel való rendelkezés, valamint a megélhetés és a lakhelybiztosítás követelménye Magyarországon. Tehát a törvénymódosítási javaslat már tartalmazza mindazt, amit a hamarosan sorra kerülő konzultációktól eredményként elvárnak a Vajdaságban. Ez tehát a rövidebb út. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt számos előnyét látja az MDF akciójának. Az előnyök közé sorolja, hogy az anyaországi politikai pártokat a javaslat színvallásra kényszeríti, hiszen a parlamentben igent vagy nemet kell majd mondani.
***
Bírált MVSZ.
A Vajdasági Magyar Szövetség aggódva nézi és nem helyesli a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által indított, a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazási kezdeményezést. Kasza József, a VMSZ elnöke kedd este zárt ajtók mögött tárgyalt Szabadkán Patrubány Miklóssal, az MVSZ elnökével. Kasza szerint pártja messzemenően nem ért egyet a világszövetség népszavazási kezdeményezésével, mert az európai uniós csatlakozással kapcsolatos népszavazás fényében egyáltalán nincs róla meggyőződve, hogy az MVSZ referenduma sikeres lesz. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.