Demonstrációján a dolgozók élet- és munkakörülményeinek, valamint a posta működési feltételeinek „látványos javítását” követelte tegnap az ÁPV Rt. székháza előtt a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete és a Postai Érdekvédelem 92. A szervezők hangsúlyozták: tudomásul veszik a rossz gazdasági helyzetet, azt azonban nem tudják elfogadni, hogy a fejlesztés és a bevételek növelése helyett a posta a létszámcsökkentésekre és a megszorító intézkedésekre koncentrál. Utóbbi miatt a dolgozók nem tudják kivenni a szabadnapjaikat, mert a folyamatos elbocsátások ellenére nem romolhat a szolgáltatások színvonala. A Magyar Posta nemrég elfogadott – és titkosított – költségmegtakarítási terve szerint nem fizetik ki a postásoknak az elvégzett túlórák ellentételezését sem. – A postai munkavállalók a tűréshatár szélén állnak, a végrehajtó szolgálat erőn felül teljesít – hangzott el a demonstráción. Az érdekvédők tízpontos petíciót adtak át a vagyonkezelő képviselőjének, amelyben a tulajdonos érdemi támogatását kérték a postai munkavállalók napi gondjainak megszüntetésére.
Bizonytalan vasutasok
A MÁV Rt. reformjáról szóló kormánydöntést sürgeti a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A már hónapok óta húzódó határozat az érdekvédők szerint „bizonytalanságban tartja a vasutasokat és a vasúti tevékenységet végző, gazdasági társaságokban foglalkoztatott munkavállalókat”. A VSZ szerint a kormány jövő évi költségvetési tervezete nem tartalmazza az évek óta elmaradt vasúti fejlesztéseket pótló, a magyar vasút jövőbeli működését megalapozó költségvetési forrásokat.

„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után