Elfogadta tegnapi ülésén második félévi munkatervét az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, s döntöttek arról is: leghamarabb jövőre tartanak kihelyezett ülést vidéken, mert most az a legfontosabb feladatuk, hogy módosító indítványok segítségével enyhítsék az idegenforgalmi vállalkozások terhét.
Újból támogatta a bizottság – a kormány álláspontjával szemben –, hogy az úgynevezett Japán-hitelben érintett Veszprém megyei településeknek ne kelljen visszafizetniük a még hátralévő törlesztőrészletüket. Az összesen 6,5 milliárd forintos hitelt hat Veszprém megyei falu és két város önkormányzata vette igénybe, 90 százalékban csatornázásra. Ebből a települések négymilliárd forintot már visszafizettek. A fennmaradó 2,5 milliárd forint törlesztése viszont komoly gondot okoz számukra, s ezért kezdeményezték a hitel egészének, vagy egy részének elengedését. A Pénzügyminisztérium képviselője úgy nyilatkozott: most sincs módja a kormánynak eltekinteni a fennmaradó összegtől.
Negyvenegy módosító indítvány sorsáról döntött tegnap az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, amikor az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslat került napirendjükre.
A bizottság támogatta: a reprezentáció adómentes határa maradjon meg, a cégautóadó mértéke ne emelkedjen, az iparűzési adó 25 százaléka csökkentse az adóalapot, a 30 millió forint éves bevételt meg nem haladó idegenforgalmi vállalkozások az eva-körbe tartozhassanak, a falusi turizmusból származó bevétel adómentes határa 700 000 forintra nőjön, az üdülési csekk értékéből adott engedmény adómentes legyen. Továbbá támogatta azt is, hogy a szállodai szolgáltatások, a diákétkeztetés, munkahelyi és közétkeztetés, a személyszállítás, illetve az uszoda- és strandfürdő- szolgáltatás áfatartalma ne legyen több öt százaléknál. Ezek egyikét sem támogatta a kormány.
Mindössze két bizottsági módosító indítványt támogatott mindkét fél: az egyik, hogy az alkoholtermékek jövedékiadó-mértékét érintő módosításából eredő többletet áfaként kell befizetni, valamint egyetértettek abban, hogy az úthasználati díjat magánszemély is költségként számolhassa el.
A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az ágazatban dolgozók terhei jelentősen nőni fognak jövőre, ami csökkenteni fogja az idegenforgalmi vállalkozások versenyképességét.

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye