Úgy tűnik, bevált az egyszerűsített adó

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) eddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az idei évre tervezett, 16 milliárdos előirányzatnál jóval több evabevételt remélhet a költségvetés. Részben ennek, részben a bevételi határ várható felemelésének tulajdoníthatóan jövőre már 55 milliárdos bevételt vár az evától a pénzügyi tárca.

Barát Mihály
2003. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami költségvetés 2003-ban összesen 16 milliárd forintos bevételt várt az egyszerűsített vállalkozói adóból, ehhez képest már az első két negyedévben beérkezett befizetések összege elérte a 20 milliárdot – derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) háttéranyagából.
Az evaelőleget negyedévente kell megfizetniük az érintetteknek, ami az áfával növelt, előző három havi bevétel tizenöt százalékának felel meg. Az első fizetési határidő lejárta után viszont kiderült, hogy csaknem tízezer evás nem fizetett be előleget: az APEH vezetése ennek nyomán vizsgálatot rendelt el, amelynek során a nem fizetők nagyjából tíz százalékát ellenőrizték.
Az ellenőrzések során kiderült, hogy az adóelőleget nem fizetők 55 százalékának nem keletkezett bevétele, így értelemszerűen fizetési kötelezettsége sem. A nem fizetők 29 százalékánál a hibát az okozta, hogy rossz folyószámlaszámra utalták az adót, vagy a bank tette meg ugyanezt, illetve nagy késedelemmel történt utalás állt az ügy hátterében. Azok, akik egyáltalán nem fizettek, azzal indokolták mulasztásukat, hogy nem tudtak erről a kötelezettségükről, a teljesítés módjáról, vagy az eva összege nem érte el az ezer forintot, illetve pénzügyi nehézségeik voltak. A revíziók – az APEH beszámolója szerint – mindenestre rendkívül pozitív hatással jártak: az adózók többsége még a vizsgálat lezárulta előtt pótolta mulasztását. Időközben – már a második negyedévi fizetéseket is elemezve – kiderült, hogy a vizsgált körben a bevételt realizáló vállalkozások aránya 45-ről 62 százalékra nőtt, és 29-ről két százalékra csökkent az eva-fizetésre kötelezett, ám azt elmulasztók aránya.
Az eva – legalábbis eddig – beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A jövő évi adómódosítások ugyanakkor várhatóan ezt az adófajtát is érintik: a kabinet 15-ről 25 millió forintra emelné az átalányadó választásához megengedett legnagyobb éves bevételi határt, és egyszerűsödnének az evázók adminisztrációs teendői is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.