Újabb hatmilliárd az MTV-nek?

Kondor Katalin továbbra is állítja, nem állt semmilyen kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal. A Magyar Rádió elnöke hamarosan sajtótájékoztatón ismerteti álláspontját. A költségvetési bizottságban a köztévé hatmilliárdos tőkejuttatásáról volt szó.

2003. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma minden bizonnyal elfogadja a költségvetési bizottság MSZP–SZDSZ-es támogatással, hogy az MTV újabb hatmilliárdos alaptőke-juttatást kapjon – tudtuk meg a grémium közszolgálati médiumok finanszírozásával foglalkozó albizottságának tegnapi ülése után, ahol az MTV vezetőit hallgatták meg. A televíziónak az idén ezzel már harminckétmilliárdra emelkedik a költségvetése. Szijjártó Péter fideszes képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a televízió anynyi közpénzt pazarol el, mint egy Győr nagyságú város egy évben; az újabb milliárdok elszórását nem támogatja az ellenzéki párt. Balogh László (MDF) elmondta: komplexen kell kezelni a közmédiumok támogatását, ezért elutasítják az MTV tőkejuttatását.
Czeglédi László (MSZP), az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöke a grémium előtt elmondta: azért nem szavazta meg az általa vezetett testület az MTV módosított idei üzleti tervét, mert a magyar jogszabályok szerint nem lehetett elfogadni azt. Utalt arra, hogy a konszolidációs terv viszont megvan. Szavai szerint a legrövidebb időn belül humánpolitikai átvilágítást kívánnak végrehajtani az intézménynél, hiszen pontos adat nincs arról, hányan dolgoznak az MTV-ben. Ragáts Imre, a köztévé elnöke célként emelte ki az intézmény gazdálkodásának átláthatóvá tételét, a forráshiány felszámolását.
***
Kondor majd beszámol.
Kondor Katalin rádióelnök az állítólagos ügynökmúltját firtató újságírói kérdésekre az ülés után elmondta: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában nem látott se többet, se kevesebbet, mint ami a Népszavában megjelent. Leszögezte: nem állt semmilyen kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal. Arra a kérdésre, hogy hitelesnek találta-e a levéltárban látott dokumentumokat, azt válaszolta, hogy ezt jelenleg is vizsgálják a szakértőik. Ha végeznek ezzel, és ő is visszatér a soron következő külföldi útjáról, akkor október végén sajtótájékoztatón számolnak be a részletekről. Arról, hogy közszereplőnek tekinti-e magát, Kondor Katalin kijelentette: ezt a törvény dönti el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.