Közösség elleni gyűlölet szítására is alkalmas cikket publikált a közelmúltban a Hit Gyülekezete nevű vallási jellegű csoportosulás Hetek című orgánuma. A Németh Sándor vezetőlelkész által szerkesztett hetilap írása Mohamed prófétát közönséges terroristának állította be, az iszlámról pedig kifejtette: veszélye „a mai világban abból fakad, hogy a muzulmán hívők példát kovácsolnak Mohamed cselekedeteiből, és úgy idézik fel bűntetteit, mint olyan példákat, amelyeket kötelező követni, támaszkodva szent könyvükre, a Koránra, ami uszítja őket a gyűlöletre és a más vallások iránti intoleráns magatartásra”. A cikk szerint Mohamed próféta „ravaszsága és praktikus rugalmassága lehetőséget adott arra, hogy a primitív beduin vallás elterjedjen a Föld minden táján”, sikere pedig annak köszönhető, hogy híveit meg tudta győzni „olyan jelenségek kinyilatkoztatás-mivoltáról, amelyek normális körülmények között gúny és irónia tárgyát képeznék”. Továbbá azt is megtudhatjuk a vezetőlelkész által szerkesztett Hetekből: „Mohamed képes volt arra, hogy bukását és tévedéseit alantas módon a saját javára fordítsa”, ugyanakkor „nem volt képes megszabadulni a kiskereskedő mentalitásától, amikor meghirdette új vallását”. A cikk ezt követően Mohamedet terroristaként mutatja be: „A zsidóktól való félelme végkifejletben oda vezetett, hogy kegyetlenül lemészárolta, és véglegesen kiűzte őket az Arab-félszigetről.” Eszerint „bosszúból és az anyagi haszonszerzés reményében 623-ban Mohamed és néhány híve az út menti hegyekben bujkálva elkezdték támadni és kifosztani a Mekkából Jemenbe vezető úton haladó karavánokat. A támadások és a karavánok kifosztása annyira sikeres volt, hogy Mohamed 624 márciusában kiszélesítette ezt a fajta vagyonszerzési folyamatot. Most a támadások nem csupán a Mekkából Jemenbe haladó karavánokra sújtottak, hanem azokra is, amelyek Mekkából Gázába, a part menti úton haladtak. Ezekben a támadásokban sok mekkai kereskedő esett áldozatul. A muzulmán teológusok »csatáknak« nevezik ezeket a bűnöző jellegű fosztogatásokat, sőt Mohamed azzal igyekezett igazolni ezeket a támadásokat, hogy Allah kinyilatkoztatásában parancsolta meg és támogatta az ilyenfajta rablásszerű rajtaütéseket.”
Nem új keletű Németh Sándor arabellenessége. Lapunk birtokában van az a kazetta, amelynek a tanúsága szerint a Hit Gyülekezete első embere korábban kijelentette: „A terrorizmus hozzátartozik az arab vérhez. Egy arab először terrorista, és utána ember. Ez annyira hozzátartozik a lényéhez.”
A vezetőlelkész egyébként nem csak az arabokat és az iszlámot nem kedveli, hiszen a római katolikus egyházzal szemben is komoly fenntartásai vannak. Az egykori szeminarista például egy ízben a katolikus egyházat Hitlerhez és Mussolinihez kötötte. Kijelentette: „A mostani római katolicizmust, minden túlzás nélkül ki lehet mondani, Mussolini alapította. Mussolini nélkül nem tudták volna ezt a római katolikus egyházat létrehozni. Ehhez kellett Mussolini. Ez történelmi tény. Másik dolog, hogy ezt a római katolicizmust a Mussolinivel kötött egyezmény után az Adolf Hitlerrel kötött egyezség erősítette meg.”
Németh Sándor a gyülekezet főleg elméleti és teológiai jellegű írásokat közlő orgánumában, az Új Exodusban – amelynek szintén ő a főszerkesztője – 2001-ben megjelent írásában egy kicsit bővebben is beszélt arról, mi is a véleménye a római katolikus egyházról. Leszögezte: „A kereszténység, miután elhagyta a zsidó kultúrát, olyan területen találta magát, amely gonosz angyalok felügyelete, irányítása alatt állt, és minden kultikus cselekedet, varázslás arra irányult, hogy imákkal, rituális áldozatokkal, varázsigékkel, átkokkal és ezekkel összefüggésben álló kegytárgyak, liturgikus eszközök segítségével, varázsszerekkel ápolják a kapcsolatot a birodalmat, provinciát, városokat uraló szellemi lényekkel.” A vezetőlelkész továbbá azt is kifejtette: „Napjainkra is érvényes, hogy az e világ istene a Sátán, aki gonosz angyalai, démonai által befolyásolja, meghatározza az evilág állapotát.”
Németh Sándor azt is elárulta, hogy hol élnek ezek a démonok és a gonosz, valamint a jó angyalok. Azokkal ugyanis nemcsak a Földet, hanem az egész univerzumot is benépesítette: „Hitelesnek tűnik az, hogy a Föld, illetve a bolygók közötti térben, Naprendszerünk térségében, az úgynevezett »magasságban« (epuranosz: ég feletti) , más néven a »második égben« jó és gonosz angyalok egyaránt találhatók.”
Ismeretes: a mintegy negyvenezer hívővel, de ennél jóval nagyobb szimpatizánsi körrel rendelkező Hit Gyülekezete a közéletben jelentős pozíciókat épített ki magának. A Magyarország politikai évkönyve – 1988 című kiadványban például Mécs Imre az SZDSZ-t bemutatva ezt írta: „Van egy vallásos csoportunk, a Hit Gyülekezete.” Úgy tudjuk, az egyházi közösség az utóbbi időben lazított ezen a köteléken, és most az MSZP felé kacsintgat. Németh Sándor vezetőlelkész ugyanis úgy véli: „Tetteinkkel az ördög erejét romboljuk.”

Elindult Szijjártó Péter YouTube-csatornája