Vatikáni cáfolat

MTI
2003. 10. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megfelelő jelölt volt a pápa a Nobel-békedíjra – vélte a Nobel-díj-bizottság elnöke –, de az idén más szempontokat mérlegeltek a döntéshozók. Ole Danbolt Mjos, a Nobel-díj-bizottság elnöke a Corriere della Sera című milánói újságnak úgy nyilatkozott, hogy mindig „jó jelölteket” terjesztenek fel, és „természetesen közéjük tartozott a pápa is”. – Csak annyit mondhatok, hogy sok körülményt szemügyre vettünk, és végül Shirin Ebadi mellett döntöttünk – jelentette ki. Mjos vitatta, hogy a díjat a teheráni rezsim ellenében ítélték volna oda. – A Nobel-békedíj soha nem irányult senki ellen, csak valaki mellett szól – közölte.
Közben II. János Pál, akinek egészségéről riasztó hírek kaptak szárnyra, szombaton viszonylag jó állapotban fogadta Xanana Gusmao kelet-timori elnököt. Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint a pápa oldottnak tűnt, és érthetően ejtette ki a szavakat a kihallgatás alatt, végezetül angolul köszönte meg a látogatást a küldöttségnek. Ezt követően kétezer szárd zarándokhoz szólt, kezdetben tiszta és erős hangon, de beszédének csak első két bekezdését tudta elmondani. Láthatóan fáradtan, de végigelnökölte a kihallgatást. A tegnapi Úrangyala imádságon is viszonylag fáradtnak, de ugyanakkor szilárdnak tűnt II. János Pál, s ezúttal is beszédproblémákkal küszködött. A katolikus egyházfő imádsága előtt a Szent Péter téren jelen lévő ifjakhoz fordulva azt hangoztatta, hogy változatlanul számít rájuk, ők a világ, az egyház és a pápa reménységei.
Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő péntek este hivatalosan cáfolta két olasz hírügynökség értesülését, amely szerint a pápát dialíziskezelésnek vetették alá, hogy segítsék veseműködését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.