Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter szerint az államháztartás jövő évre tervezett mintegy 6600 milliárd forintjából minden ötödik jut el a 18 év alatti korosztályhoz. A gyermek- és ifjúságcélú kiadások 9,3 százalékkal emelkednek jövőre – mondta.
A miniszter arra a kérdésre, hogy miért csökken jövőre az óvodai nevelés, a gimnáziumok, a szakképzés és szakiskolai oktatás, a gyógypedagógiai oktatás, valamint a gyermekjóléti alapítványok és egyesületek támogatása, azt a választ adta: csökken a gyerekszám. Gyurcsány a GYISM drogügyekért felelős helyettes államtitkárának, Topolánszky Ákosnak a leváltásával kapcsolatos tiltakozásról – több drogambulancia összefogásával aláírásokat kezdtek gyűjteni a szakemberek az államtitkár menesztése ellen – elmondta: ennek fényében sem változtat döntésén. (Jövő évtől Topolánszky Ákos lesz a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetője – közölte tegnap a tárca sajtófőnöke.)
A Fidesz szerint a gyerekeknek akkor jó, ha a családok jobban élnek, a családok azonban rosszabbul fognak élni jövőre – reagált az elhangzottakra Halász János szóvivő. Az MSZP jelentősen emeli a gáz, az áram, a távfűtés, az utazás és az élelmiszerek áfáját. A kormány költségvetés-tervezete így „a gyermekeket sem kíméli” – fejtette ki. „Gyermekeink intézményeit leépítik, az óvónők, tanítók és tanárok 6 százalékát el kell bocsátani, megszüntették az iskolatejprogramot – holott a gyerekek érdekét az szolgálná, ha megmarad, és mellette növekedne a támogatás a gyermekétkeztetésben” – jelentette ki.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról