Jövőre 350 milliárd forintot költ infrastruktúra-fejlesztésre a gazdasági tárca, a vállalkozások támogatására pedig összesen hatvanmilliárd forint jut – közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a Kuncze Gábor SZDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján tegnap Budapesten. Csillag István elmondása szerint 207 milliárd forintot szánnak a gyorsforgalmi utak fejlesztésére, 88 milliárdot pedig a főutak rehabilitációjára. – A ciklus végéig 420 kilométernyi gyorsforgalmi utat adunk át – közölte, majd hozzátette: ekkorra további 425 kilométernyi út építés és körülbelül 800 kilométernyi előkészítés alatt lesz.
Magyarország gazdasági fejlődésének alapkérdése az autópálya-fejlesztés, ezért megengedhetetlen a késlekedés az autópálya-építés ügyében – mondta Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő. A kormány tavaszi rendeletében a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére 2004-re 274 milliárd forintot irányzott elő, ehhez képest a költségvetési törvényjavaslatban már csak 187 milliárd forintot különítettek el, valamint tízmilliárd forintot az előkészületekre – közölte a volt közlekedési miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a választási kampányban Medgyessy Péter 800 kilométernyi új autópálya és autóút építésére tett ígéretet. Hozzátette: később az ígéretet 420 kilométernyi autópálya és autóút építésére mérsékelték. Hozzáfűzte, ezek alapján valószínűtlen, hogy a Medgyessy-kormány 2006-ig valóban képes lesz 420 kilométernyi új autópályát és autóutat építeni. Fónagy a magyar útépítőszakma megcsúfolásának nevezte, hogy a kormány komolyan gondolja kínai útépítő vállalatok meghívását a magyarországi autópálya-építési versenytárgyalásokra.
***
Négynapos matrica. Legkésőbb december 15-től ismét kapható lesz az idei nyári szezonban már bevezetett négynapos autópálya-matrica – közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egy pénteki Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Beszámolt arról, hogy a négynapos autópálya-matrica a nyári hónapokon kívül engedményes áron lesz megvásárolható. Ez – hasonlóan az idei szezonhoz – körülbelül ezerforintos árat jelent majd. (P. G. I.)

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó