Sérelmezi a Pannonplast igazgatósága, hogy a társaság gazdálkodását Karsai Béla negatív színben tünteti fel. Gazdasági szakemberek szerint a Pannonplast jelenlegi vezetése nem biztos, hogy egyértelműen választ kíván adni Karsai Béla felvetéseire, hanem egyúttal jobb színben próbája meg magát feltüntetni a november 3-i közgyűlés előtt. A budapesti műanyagipari cég vezetését a Britton Consulting– Kartonpack–Pevdi csoport delegálta, így irányításuk alatt a Pannonplast még komoly eredményeket nem érhetett el, ellenben a közleményben az igazgatóság olyan információkat közöl, hogy a társaság a rövid idő ellenére jelentős bizalmi tőkét halmozott fel – állítják az elemzők.
A Karsai Holding lapunkhoz eljuttatott közleményében hangoztatta, hogy november 3-án a Pannonplastnak lesz közgyűlése, ilyenformán nem a Karsai Holding működés és gazdálkodása kerül megvitatás tárgyává. A Karsai Holding Rt. több éve nyereségesen működő, jól irányított, fejlődőképes társaság, amit mi sem bizonyít jobban, hogy idén saját erőforrásból 600 millió forint értékű beruházást valósít meg – állt a közleményben.

Történelemérettségi egy szaktanár szemével: nem ez volt a legkönnyebb feladatsor, amit valaha láttam