Csak szerdán folytatja a vitát két ellenzéki párt – a Szerbiai Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt – bizalmatlansági indítványáról és a házelnök leváltásáról a szerb parlament. Zoran Zsivkovics tehát még miniszterelnökként – s nem egy leköszönő kormány elnökeként – utazik kedden Budapestre aláírni a vízummegállapodást hivatali kollégájával. Az elemzések azonban nem sok jót jósolnak a sokpárti kormánynak. Az ülésen kiderült, hogy a koalíciónak nincs már többsége.
A Zsivkovics vezette demokraták sem igen reménykednek, hogy a kormány állva marad. Csedomir Jovanovics kormányfőhelyettes kijelentette, hogy a szkupstinában már nincs meg a „szükséges minőség” a reformok végrehajtásához, tehát ha a Demokrata Párttól függ, hangoztatta, akkor választások mindenképpen lesznek. Ez annyit jelent, hogy Szerbia készülhet a rendkívüli megmérettetésre. Egyes pártok azt követelik, hogy akkor is legyenek választások, ha valami csoda folytán a kormány megúszná a bizalmi szavazást. A Miroljub Labusz vezette G17 Plusz szerint a szerbiai polgárok még az idén, de legkésőbb tavaszra ismét az urnákhoz járulnak.
A kampány gyakorlatilag – a tévé által közvetített parlamenti vitával is – már megkezdődött. A közvélemény-kutatások a vezető pártok – Demokrata Párt, Szerbiai Demokrata Párt és G17 Plusz – között kezdik emlegetni a Szerb Radikális Pártot, amely Tomiszlav Nikolics személyében elnökjelöltet is indít, s amelynek gyűlései – az újvidéki is – aggasztóan nagy tömegűek voltak.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó