A jóból sosem elég

Egyetlen karosszériaváltozat, és a motorkínálat is csak egytagú – mindez első hallásra talán nem igazán csábító, ám ha tudjuk, hogy a Lexus legnagyobb modelljéről van szó, akkor nem kukacoskodunk tovább. A sokak által a világ legjobb luxusautójának tartott LS 430 nem a motorvariánsokkal, hanem utolérhetetlen komfortjával kényezteti utasait.

Jávor József
2003. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A modellfrissítések divatját még egy olyan konzervatív márka sem hagyhatja figyelmen kívül, mint a Lexus, így a japán cég felfrissítette csúcsmodelljét, az LS 430-ast. Az autó külsején alig változtattak – minek is, hiszen vevőiket nem ez érdekli elsősorban –, ám a kényelmi felszerelések hosszú listáját megtoldották még néhány tétellel.
Ezek a tételek önmagukban jelentéktelennek tűnhetnek, hiszen a hátsó utasok plafonból lehajtható szépítkező tükre vagy a biztonsági öv elektromos mozgatású magasságállítása nem változtatja meg nagyságrendekkel egy autó komfortját. Ám éppen ez jelzi, hogy a hihetetlenül bőséges felszereltséghez szinte már nem volt mit hozzátenni; nehéz a luxust fokozni egy olyan autóban, ahol még a volán négyirányú állítása is elektromos, a világ legjobb hifiberendezése a hátsó ülésről is kezelhető, az elektromosan állítható és memóriás hátsó ülések fűthetők és beépített maszszázsfunkcióval rendelkeznek, és a jobb első ülés a háttámláján található gombok segítségével előretolható, hogy a hátsó utas elképesztő méretűre bővíthesse a lábterét. Ez utóbbi berendezés világosan jelzi, hogy az LS 430 tulajdonosa többnyire hátul utazik, az autót pedig sofőr vezeti. A gyár azonban az autóvezető munkahelyét is komfortossá tette: a vezetőülés minden elképzelhető irányban elektromosan állítható – még az ülőlap hosszúságát is lehet szabályozni –, és ha a sofőr hátfájós, akkor két felfújható deréktámasz segítségével testre szabhatja a fotelt. A munkája is könnyebbé vált, mert az autó fényszórói ezentúl bevilágítanak a kanyarba, a navigáció és az audiorendszer hangvezérléssel irányítható, tolatásnál pedig kamera vetíti elé az autó mögötti tér képét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.