Tegnap első ízben kötött ki amerikai hadihajó Vietnamban azóta, hogy az Egyesült Államok – vereséget szenvedve 1975-ben – kénytelen volt elhagyni a délkelet-ázsiai országot. A USS Vandengriff rakétafregatt kétszáz fős legénységével Ho Shi Mihn város (az egykori Saigon) kikötőjébe érkezett meg. A lépést lassú, közel két évtizedes közeledés előzte meg, amit elsősorban a háborús sebek hátráltattak. A kapcsolatok normalizálásának eddig elsősorban két hajtómotorja volt. Egyrészt a háborúban eltűnt amerikai katonák földi maradványainak felkutatására irányuló együttműködés, másrészt a két ország közti kereskedelmi lehetőségek kihasználására irányuló ambíciók. Ezeknek a diplomáciai kapcsolatok 1995-ös felújítása, majd a 2001-ben megkötött kereskedelmi egyezmény adott lökést.
A hadihajó látogatásával immár a harmadik dimenzió is megnyílt, ami a katonai-stratégiai kooperáció életre hívását célozza. Megfigyelők szerint Washington igyekszik új szövetségesre szert tenni a térségben, míg Hanoi régi ellenlábasával, Pekinggel szemben kíván némi előnyhöz jutni a történelmi lépés révén.

A tavasz beköszöntével előbújtak a nyestek és sok bosszúságot okoznak