Az al-Kaida vállalta a rijádi robbantást

Az al-Kaida terrorhálózat vállalta a szaúd-arábiai fővárosban szombat éjjel elkövetett véres merényletet egy londoni székhelyű arab nyelvű újság szerint.

2003. 11. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mi mértünk csapást az al-Muhaja lakónegyedre – idézte az al-Madzsalla című folyóirat tegnap azt az elektronikus levelet, amelyet előző este kapott a terrorhálózat egyik feltételezett, magát Abu Mohammed al-Abladzs néven azonosító műveleti főnökétől. A szaúd-arábiai hatóságok és az Egyesült Államok már közvetlenül a robbantás után az al-Kaidát vádolták a 17 halálos áldozatot követelő merénylet végrehajtásával. A péntekenként megjelenő al-Madzsalla az év elején kezdett üzeneteket kapni al-Abladzstól, aki az amerikai terrorelhárítás gyanúja szerint azonos az al-Kaida Abu Bakr néven ismert vezéralakjával. Az újságon keresztül tudatta egyebek mellett, hogy támadássorozat készül a ramadán, az iszlám szent hónap alatt az amerikaiak ellen, de egy nappal a május 12-én Szaúd-Arábiában elkövetett öngyilkos merényletek előtt is jelentkezett. Mostani üzenetében al-Abladzs kitért azokra a bírálatokra, amelyek a terroristák szemére vetették, hogy a robbantásnak arabok és mozlimok, nem pedig amerikaiak estek áldozatul. A műveleti főnök kiemelte: az al-Kaida szerint tilos „együttműködni és vegyülni az amerikaiakkal”. Közölte: „a rijádi csatában” életét vesztette az al-Kaida egyik tagja, de nem világos, hogy ezzel a megjegyzésével is a szombati robbantásra utalt-e.
A szaúdi hatóságok hivatalosan még mindig nem tudatták, hány merénylő halt meg a robbantásban. Az al-Haját című pánarab újság tegnap a nyomozás eddigi eredményei alapján arról számolt be, hogy két ember ült a robbanószerekkel megrakott gépkocsiban. A londoni székhelyű napilap úgy értesült, hogy a szaúd-arábiai biztonsági erők már több személyt őrizetbe vettek a merénylet kapcsán. Az újság szerint a szaúd-arábiai hatóságok fontos információk birtokában vannak, s ezek alapján keresik a gyanúsítottakat.
Előző nap „vasöklű” fellépést helyezett kilátásba Fahd bin Abdel-Aziz szaúd-arábiai király az iszlám fegyveresek ellen, akiknek egy csoportja hajtotta végre a terrorakciót. Az SPA szaúdi hírügynökség jelentése szerint a király a kormányülésen azt mondta, hogy Rijád kemény kézzel lecsap mindazokra, akik megpróbálják megsérteni az ország biztonságát vagy stabilitását, illetve veszélyeztetik polgárainak vagy lakóinak biztonságát.
***
Fegyver a pilótáknak.
Immár a kereskedelmi szállító repülőgépek pilótáinak önvédelmi fegyverrel való felszerelését is megengedi az a törvénymódosítás, amelyet az amerikai szenátus hétfőn este hagyott jóvá. A kérdés néhány nappal azután került a szenátus elé, hogy a hatóságok újabb, esetleg szállító repülőgépekkel végrehajtandó Amerika-ellenes támadások veszélyére figyelmeztettek. A Barbara Boxer kaliforniai demokrata és Jim Bunning kentucky republikánus szenátor márciusi törvényjavaslata alapján meghozott döntés lehetővé teszi, hogy a pilóták lőfegyvert, illetve kábító pisztolyt használjanak végső eszközként a gépeltérítések megakadályozására. A mostani törvénymódosítás azt a 2001-es New York-i és washingtoni támadások után született törvényt egészíti ki, amely megengedte e gépek pilótáinak, hogy önkéntes alapon lőfegyvert tartsanak maguknál. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.