Berlin: elutasított keleti követelések

Miután a német felsőház elutasította a kormány törvénytervezetét az előre hozott adócsökkentésre, és ezzel a Schröder-kabinet reformterveit átirányította az egyeztetőbizottsághoz, a keleti tartományok képviselői alkalmat véltek találni arra, hogy újabb előnyökhöz jussanak.

Stefan Lázár
2003. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Követelésekkel álltak elő a volt NDK területének képviselői. Azt várják, hogy a szövetségi állam a jövőben rendkívüli szabályokkal növelje az ide áramló anyagi támogatásokat a nyugdíjak kiegyenlítésére, a munkapiac átalakítására, az üzemi adó megreformálására. Matthias Platzeck, Brandenburg SPD-miniszterelnöke utalt a keleti tartományokban uralkodó magas munkanélküliségre, amely kétszerese a nyugati országrészekben tapasztalható helyzetnek. Egyben meggyőződésének adott kifejezést, hogy az egyeztetőbizottságban sikerül majd megegyezésre jutni olyan értelemben, hogy a reformok elviselhetően alakulnak a keleti tartományok számára.
Az ilyen és hasonló elképzelésekre gyorsan megérkezett az elutasító válasz. Hans Eichel szövetségi pénzügyminiszter határozottan kijelentette, erről szó sem lehet. Senki sem tud megoldani problémákat azzal, hogy olyan valakinek a zsebébe próbál belenyúlni, akinek szintén nincs pénze. A súlyos államadóssággal küszködő miniszter hathatós támogatást kapott a kancellártól, aki közölte: a halaszthatatlan reformok megvalósításához szükséges támogatást a Bundesratban nem hajlandó milliárdos segítséggel megvásárolni a Kelettől. „Mind az ellenzéket, mind a tartományi miniszterelnököket felszólítom, hogy ne vegyék zár alá a reformprojekteket, és az előre hozott adóreformmal adjanak impulzusokat a gazdasági életnek” – mondta Schröder.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.