Bírói intés az építészek kamarájának

Hírösszefoglaló
2003. 11. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság (FB) a Magyar Építész Kamara 2000. decemberi határozatát, és új eljárásra kötelezte a kamarát Siklós Máriának, a Nemzeti Színház tervezőjének az ügyében. A közigazgatási pert Siklós Mária építész indította, kérve a bíróságtól: helyezze hatályon kívül a kamara azon határozatát, amelylyel – a Nemzeti Színház tervezése kapcsán elkövetett etikai vétségre hivatkozva – kizárták őt a kamarából. Az FB tegnapi ítélete szerint fellebbezéssel élni nem lehet, de a felek kérelmezhetik a felülvizsgálatot. A bíróság indoklása szerint a kamara a Siklós Máriával szemben lefolytatott etikai, fegyelmi eljárás során, illetve határozatának meghozatalakor „lényeges eljárási szabálysértést” követett el. A bíróság indoklása szerint az ügy felperese, Siklós Mária a színházra vonatkozó tervpályázat kiírása (2001. február 11.) előtti „magatartásával” nem követett el etikai vétséget. Azonban a bíróság úgy látja, hogy az építész mindvégig tisztában volt azzal, hogy nem jár el szabályszerűen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.