A múlt esztendő első kilenc havában a deficit kétmilliárd euróval volt alacsonyabb, mint az idén. Az áruforgalom egyenlege az idén szeptemberben 172 millió eurós hiánnyal zárt, az első kilenc havi deficit 2,621 milliárd eurót tett ki. Hazai elemzők szerint az év végéig már nem fordul meg a folyamat. Londoni, feltörekvő piaci elemzők szerint az adatok megerősítik a hat százalék feletti év végi deficitjóslatokat, de az új mutatóktól nem várják, hogy a komoly külföldi portfólióbefektetők további jelentős kötvénypiaci pozícióleépítésbe kezdenek.
A vártnál rosszabb fizetési mérleg hatására tegnap gyengült a forint a bankközi piacon.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd