Öt lánnyal, illetve asszonnyal végzett a vádirat szerint Sz. Zoltán 1998 májusa és 2001 augusztusa között. Áldozatait leütötte, megfojtotta, megerőszakolta, kirabolta, majd egy kivétellel elásta. Annak a lánynak a holttestével tett kivételt, aki prostituáltként került Balástyára. Miután megismerkedett vele, elindultak a vasút irányába. A Kistelek felé vezető vasúti töltéshez érve a férfi kielégíthette szexuális vágyát, ám utána nem sokáig habozott: ugyanúgy végzett a lánynyal, mint korábbi áldozataival. Ezt a holttestet azonban a síneken hagyta, arra gondolva, hogy a rendőrség majd vonatbalesetre gyanakszik. A helyszínelők viszont azonnal gyilkosságra gyanakodtak. A Csongrád Megyei Bíróság – mint az a tegnapi ítéletből kiderült – nem látta bizonyítottnak, hogy ez a gyilkosság Sz. Zoltán rovására írható.
A sorozatgyilkosság felderítése érdekében titkosszolgálati eszközöket is használtak, így terelődött a gyanú Sz. Zoltánra, akit tavaly március 6-án vettek őrizetbe egy Balástya melletti tanyán. Másnap már be is vallotta, hogy ő gyilkolta meg Sz. Hajnalkát, és ő vezette el a rendőröket az áldozat elásott holttestéhez. Ám akkor még nem vallotta be, hogy több gyilkosság is szárad a lelkén. Ahogyan telt az idő a fogdában, Sz. Zoltán egyre őszintébbnek bizonyult, és bevallotta, mikor és hol végzett többi áldozatával. Azt is elmondta, hol találhatók meg a holttestek. A rendőrség így tudta meg, hogy J. R.-nével 1998 májusában, J. Sz. Bernadettel júliusban, K. Mónikával augusztusban, K. Teréziával 2000 májusában, Sz. Hajnalkával pedig 2001 augusztusában végzett.
A bíróság tegnapi ítéletében kimondta, hogy a vádlott a nyomozati helyeket feltárta, ahol megtalálták az áldozatokat, s a rendőrségen nem tagadta tetteit, ezért bizonyítottnak látja: ő követte el a sorozatgyilkosságot. A legszigorúbb büntetést szabták ki Sz. Zoltánra: élete végéig fegyházban marad. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett.

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten