A négy vezető részvény vegyesen zárta a kereskedést a csütörtöki naphoz viszonyítva. A Matáv 0,37 százalékkal 823 forintra, a Richter 1,02 százalékkal 24 800 forintra drágult. A Mol 3,17 százalékkal 6575 forintra, az OTP 2,82 százalékkal 2791 forintra gyengült. A Matáv forgalma 720 millió forint, a Molé négymilliárd, az OTP-é 3,47 milliárd, a Richteré 1,86 milliárd forint volt. Az Egis 8690 forinton zárt, ez 0,12 százalékos drágulás, forgalma 93 millió forint volt. A BorsodChem előző napi záróárán fejezte be a kereskedést, forgalma 22 millió forint volt.
Tegnap tette közzé több tőzsdei kibocsátó háromnegyed éves gyorsjelentését. A Mol jó eredményről számolt be, ám a részvény ára mégis esett. A Danubius 18 százalékos eredménynövekedésről számolt be, a részvény ára viszont 1,47 százalékkal 3350 forintra gyengült. A Fotex 164 millió forintos veszteséget produkált az első kilenc hónapban: papírjai ára 3,52 százalékkal, 137 forintra zuhant. A Globus 17 százalékos növekedést produkált, a részvény ára ezzel ellentétesen három százalékkal, 1130 forintra csökkent. A NABI 11 millió dolláros veszteséget halmozott fel, pénteki részvényára 3,66 százalékkal, 1840 forintra zuhant. A Rába 4,5 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, 900 forintos pénteki záróára 1,10 százalékos gyengülést jelent. A Zalakerámia 219 százalékos növekedéssel büszkélkedhet az első kilenc hónapban, részvényára előző napi záróértékén, 2100 forinton fejezte be a tegnapi kereskedést.
A forint pénteken délután fél négykor 8,64 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi piacon, 10 bázisponttal erősebben a csütörtöki helyzeténél. Az eurót délután 257,90/258,00 forinton jegyezték, szemben az előző napi 258,20/30 forintos árfolyammal.

Ámokfutó tartotta rettegésben Miskolcot, videón az autós üldözés