Ezer kép tűnt el a galériából

Körülbelül ezer festményt loptak el ismeretlenek a fővárosi, V. kerületi Rubint Galériából tegnap hajnalban. A kár több száz millió forint.

Simits Timea
2003. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rejtélyes módon tűnt el körülbelül ezer festmény tegnap hajnalban a budapesti Rubint Galériából. A Váci utcában augusztusban nyílt kiállítóterem tulajdonosa reggel szokásos módon nyitott ki, nem észlelt betörésre utaló jelet, s csak bent vette észre, hogy számos festmény eltűnt.
A BRFK kihallgatta a galéria tulajdonosát és több tanút. A rendőrségen elmondták: sem a galéria bejáratán, sem pedig a hátsó kapun nem volt betörésnek látható nyoma, a zárszerkezeteket szakértők vizsgálják, hogy megtudják, miként jutottak be a tettesek. Egyes források a környékbeli szemtanúkra hivatkozva azt állítják, hogy hétfőn éjszaka kétszer is megszólalt a galéria riasztója, ám mindkét alkalommal gyorsan ki is kapcsolták.
Lapunk próbálta megkeresni a galéria tulajdonosát, Rubint Ábrahám Pétert, akit azonban éppen kihallgattak a nyomozók. Menedzsere elmondta: a rendőrségen jelentkezett egy, a galériával szomszédos házban lakó tanú, aki elmondta, hogy két nappal ezelőtt, éjjel két órakor a kiállítóterem riasztójának hangjára lett figyelmes. Lement az utcára, ahol egy, az üzlet előtt álló IFA teherautóra, valamint arra lett figyelmes, hogy három férfi és egy nő megy be a galériába, kulccsal. Kérdésére az ismeretlenek azt állították, hogy árut szállítanak.
***
Korábbi fenyegetés.
Az izraeli–magyar állampolgár Rubint Ábrahám Péter festőművésznek 2000-ben még egy másik galériája volt Budapesten, a Falk Miksa utcában. A nyitás után pár hónappal néhány férfi megzsarolta: másfél millió forintot, valamint havonta további félmilliót követelt tőle védelmi pénz gyanánt. Rubint ígéretet tett a pénz megszerzésére, de egyúttal a rendőrséget is értesítette. A nyomozók az összeg átadásakor csaptak le a bűnözőkre, akiket később bizonyíték hiányában elengedtek. (Index)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.