Fegyház életfogytiglan

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte tegnap a Szegedi Táblabíróság azt a röszkei férfit, aki három évvel ezelőtt megfojtotta, majd elégette volt feleségét. Kiss Sándor leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Bálint József
2003. 11. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiss Sándor 1997 májusában kötött házasságot K. Erikával, de kapcsolatuk három évvel később annyira megromlott, hogy a férj 2000 januárjában szó nélkül távozott otthonról. Napjait különféle helyeken töltötte, így Kistelekre is eljutott régi ismerőséhez, egy idősebb asszonyhoz. Miközben beszélgettek, a 32 éves férfi felugrott, és feszítővassal szó nélkül ütlegelni kezdte vendéglátóját. Később derült ki, hogy az asszony súlyos koponyasérüléseket szenvedett, ezért a Csongrád Megyei Bíróság 2000 júniusában hat év börtönbüntetésre ítélte a támadó férfit.
Az ítélet jogerőre emelkedése előtt Kiss Sándor megegyezett feleségével, hogy törvényesen elválnak, egymás közt felosztják vagyonukat. Mindez meg is történt, de továbbra is együtt éltek. Egyik reggel, 2000. október 8. és 19. között – a vizsgálat nem tisztázta, pontosan melyik napon – a vádlott azért lett dühös volt feleségére, mert korán ébresztette, és dolgozni küldte. Felugrott az ágyból, és addig szorította az asszony nyakát, amíg meg nem fulladt. Ezután a holttestet a kert végébe cipelte, ahol elégette, a maradványokat pedig a tanya ásott kútjába dobta.
Tettéért a Csongrád Megyei Bíróság idén februárban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, és kimondta: Kiss Sándor a szabadságvesztésből harminc év után bocsátható feltételes szabadságra. A Szegedi Táblabíróság ezt az ítéletet tegnap helybenhagyta, így az jogerős.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.