Újra költségelemzést kell végeznie a Gazdasági Versenyhivatalnak a Mol nagykereskedelmi árképzéséről a Legfelsőbb Bíróság (LB) tegnap hozott jogerős ítélete alapján. Ugyanakkor a bíróság továbbra sem vizsgáltatja a kiskereskedelmi árakat, mivel 1997 és 2000 között az olajipari cégnek csak 37 százalékos részesedése volt a magyar piacon. Ez pedig az LB szerint nem elég a monopolhelyzethez.
Két éve perelte be a Molt az Autóklub a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény alapján, mert úgy vélték, az olajvállalat a nagykereskedelmi árba beszámította a vasúti szállítás költségeit, holott a kőolaj nagy részét vezetéken szerzik be.
– Örömmel fogadtuk az LB döntését, amely az elsőfokú ítéletet hagyta helyben – nyilatkozta lapunknak Kovács Kázmér, az Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke. – Azért pereltünk, mert a Mol nagykereskedelmi árainak kialakításakor a megtakarításaiból adódó előnyöket nem osztotta meg a fogyasztókkal. Az ítélet hatása akkor lesz érezhető, amikor a GVH befejezi a vizsgálatot, és a nagykereskedelmi árak változásai átgyűrűznek a kiskereskedelmi árakba is.
– Célszerűtlennek tartjuk az LB mostani határozatát – közölte Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója. – Ugyanis az európai versenyhivatalok már szinte mindenhol versenyalapú elemzést készítenek. Ha a költségeinket figyelembe vennénk, drasztikusan emelnünk kellene. Hiszen az EU-s elvárások miatt 55 milliárdot fektetünk be finomítói beruházásokba. Ezt persze nem tehetjük a piaci versenyhelyzet miatt. Sikernek könyveljük el a határozat azon kitételét, hogy a kiskereskedelemben nem alkalmazunk erőfölényt.

A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak