Véres vasárnapok – Polgárháború Észak-Írországban címmel jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában Szentesi Zöldi László könyve. A szerző – lapunk külpolitikai rovatának munkatársa – eddig négy alkalommal járt Észak-Írországban, riportokat írt és dokumentumfilmeket készített a három évtizedes polgárháborúról.
Észak-Írország kálváriája 1969 nyarán kezdődött, amikor a felgyülemlett indulatok véres összecsapásokba torkollottak Belfastban, Derryben és a tartomány más városaiban. Harminc esztendő alatt több mint 3600 áldozattal járt a katolikus köztársaságiak és protestáns unionisták közötti háborúskodás. Az északír polgárháború legvéresebb fejezete a 70-es évek közepére tehető, amikor az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) angliai célpontokra is kiterjesztette bombahadjáratát. A harminc esztendő egyik legdöbbenetesebb fejezete 1972. január 30-a, amikor a „véres vasárnapon” a brit katonák tizenhárom polgárjogi tüntetőt lőttek le Derry utcáin. Hasonlóan nagy vihart kavart az 1981-es éhségsztrájkmozgalom. A politikai fogoly státusért folytatott harcban Bobby Sands és kilenc társa éhen halt a Maze börtönben. Az IRA számtalan merénylettel küzdött politikai céljáért, az egyesített Írországért. 1979-ben meggyilkolták Lord Mountbattent, a királynő unokatestvérét, és 1984-ben kis híján végeztek Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel is. 1998-ban a hadviselő felek történelmi megegyezést kötöttek: a „nagypénteki megegyezés” méltányos beleszólást enged a tartomány ügyeibe Londonnak és Dublinnak éppúgy, mint a két közösség pártjainak.
A Véres vasárnapok című könyv hiánypótló munka, hiszen – résztanulmányokat, kisebb munkákat leszámítva – mind ez idáig nem született magyar nyelvű összefoglalója az észak-ír polgárháborúnak. A szerző angol és ír források alapján írta meg könyvét, amely nemcsak a kusza viszonyokat, a három évtized megannyi politikai fordulatát, de az egyéni tragédiákat is bemutatja. A könyvbemutatóra ma este, 18 órakor kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest VIII., Rákóczi út 21.) kávéházában. A könyvbemutatón rövid filmvetítést is tartanak a szerző eddigi munkáiból. A találkozóra minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról