Az idei év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkereset 13,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 17 százalékkal, a reálkereset pedig 12,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, eközben a fogyasztóiár-index 4,4 százalékkal nőtt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap kiadott jelentésében. A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete 130 900 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké
88 600 forintot, míg a szellemieké 182 800 forintot tett ki. A költségvetés év eleje óta tartó magas kereseti dinamikája szeptemberben mérséklődött, ugyanis az előző évben végrehajtott bérnövelő intézkedések áthúzódó hatása már nem érvényesült. A versenyszférában dolgozók átlagosan 122 700 forintot, míg a költségvetési szervezeteknél foglalkoztatottak
149 900 forintot kerestek. Az idén január–szeptemberben az öt és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél összesen 2,7 millióan álltak alkalmazásban. A költségvetési területen 3,1 százalékos volt a létszámbővülés, a versenyszférában dolgozók száma viszont nem változott.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban