Ez év első három negyedévében a kivitel öt, a behozatal kilenc százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A kivitel a tavalyi bázishoz képest minden negyedévben bővült: az elsőben három, a másodikban egy, a harmadik negyedévben tíz százalékkal. A behozatal is folyamatosan emelkedett: az első negyedévben öt, a másodikban kilenc, a július– szeptemberi időszakban pedig 14 százalékkal. Az MTI közlése szerint kilenc hónap alatt a kivitel ötszázalékos növekedésén belül a forgalomból csaknem 75 százalékkal részesedő Európai Unióban csupán két százalékkal nőtt az export. A közép- és kelet-európai országokba irányuló kivitel 18 százalékkal nőtt: az országcsoport exportrészaránya ezzel párhuzamosan két százalékponttal, 16 százalékra emelkedett. A vizsgált időszak kilencszázalékos importbővülésén belül az Európai Unióból származó behozatal hat százalékkal, míg a 18 százalékos forgalmi súlyú közép- és kelet-európai, valamint az importból közel ugyanilyen arányban részesedő fejlődő országok esetében 12 százalékkal, illetve 16 százalékkal nőtt.

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök