Kárpátaljai tiltakozás

MTI
2003. 11. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya kedden nyilatkozatot adott ki, amelyben felháborítónak minősíti az Illyés Közalapítvány ukrajnai alkuratóriumában bekövetkezett fejleményeket. Az MTI ungvári tudósítójához eljuttatott közlemény szerint a szervezet egyes tisztségviselői antidemokratikus eszközökkel, a reális viszonyok durva manipulálásával igyekeznek mindenáron helyzetbe hozni egyes kárpátaljai magyar szervezeteket. A közalapítvány érintett tisztségviselői minden, eddig közösen elfogadott elvet felrúgva kritikátlanul tesznek eleget azoknak a politikai megrendeléseknek, amelyek a legnagyobb alulról szerveződő kárpátaljai magyar szervezet ellehetetlenítését célozzák – állapítja meg a KMKSZ választmánya. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi, a közalapítvány uralta testületben az objektív döntéshozatal feltételei nincsenek meg, az ukrajnai alkuratórium eredeti összetételének visszaállításáig a KMKSZ nem kíván részt venni annak munkájában, döntéseiért, tevékenységéért felelősséget nem vállal – szögezi le a nyilatkozat.
A szervezet ugyancsak tegnap értetlenségét fejezte ki, amiért az ukrán–magyar kormányközi vegyes bizottság idei ülése előtt a felek a korábbi gyakorlattól eltérően nem egyeztettek, a KMKSZ képviselőjét pedig kirekesztették a munkából. Több mint egy hónappal a tanácskozás után sem ismertették az érintett és érdekelt kárpátaljai magyarsággal, illetve annak szervezeteivel az ülés döntéseit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.