Idén március 27-én hirdette ki azt a jogerős ítéletét a Fővárosi Bíróság, amely szerint Kovács László, az MSZP elnöke 2002-ben, az országgyűlési választások két fordulója között, április 18–19-i nyilatkozataival hamis látszatot keltett, és megsértette a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát. Ismeretes: Kovács azt állította, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani. Azt is mondta, hogy ez a vesztésre álló párt érdeke, és ezzel a bíróság szerint is egyértelműen beazonosítható módon a Fideszre célzott. A bíróság arra kötelezte a szocialista pártelnököt, hogy három országos napilapban igazítsa helyre korábbi szavait, azaz tegye közzé az ítélet rendelkező részét. Ez tegnapig nem történt meg. Juhos Katalin (Fidesz) november 3-án a parlamentben vonta kérdőre Kovács Lászlót, amiért nem igazította helyre a választások idején tett és jogerősen valótlannak bizonyuló nyilatkozatait. A pártelnök-külügyminiszter akkor arra hivatkozott, hogy egy napja kapta kézhez ügyvédjének a levelét, amelyben értesíti őt a felülvizsgálati kérelmük elutasításáról. Azt ígérte: hamarosan közzéteszi a helyreigazítást.
Lapunk megkereste Kovács Lászlót, aki kérdésünkre azt válaszolta: már tett lépéseket az ügyben, és hogy a jövő héten keressük meg újra. További kérdéseinket időhiányra hivatkozva elutasította. Jogászok arra hívták fel a figyelmet: a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemnek nincs halasztó hatálya. A március 27-én hozott ítélet tehát május 7-én a felülvizsgálati kérelem benyújtása ellenére jogerőre emelkedett, tehát azt már majdnem hét hónapja végre kellett volna hajtani.
Miután munkatársunk beszélt a pártelnökkel, néhány óra múlva a fenti fax érkezett szerkesztőségünkbe. Lapunk azonban ennek a pernek nem volt részese, így a bíróság nem kötelezhetett minket a közzétételre. A Magyar Nemzetnek esetleg fizetett hirdetésként áll módjában közölni Kovács László nyilatkozatát, de erre vonatkozó megrendelést nem kaptunk.

TEK-akció a belvárosban – videón mutatjuk a kitoloncolt ukrán kém elfogását