Válságos az állapota annak a hatéves kisfiúnak, akire egy 160 cm magas, 80 kilós öntöttvas kút kiömlőcsöve zuhant csütörtökön a baracsi óvoda udvarán. Bár a szülők határozott kérésére a Fejér megyei Szent György Kórház nem adhat tájékoztatást, annyit megtudtunk, hogy a kisgyermek az intenzív osztályon fekszik súlyos koponya- és agysérülésekkel, orvosok küzdenek az életéért.
A Munkavédelmi Főfelügyelőség szakértője a helyszínen egyértelműen megállapította, hogy a balesetet emberi mulasztás, a nyáron felújított kút szakszerűtlen rögzítése okozta. Kérdésünkre R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei rendőrség szóvivője elmondta: a dunaújvárosi nyomozók tegnap kihallgatták a felújítást végző szerelőt. Ennek eredményeként a szabadlábon védekező férfi megalapozottan gyanúsítható foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel. A tragikus eset közvetlen okának kiderítését nehezíti, hogy nem volt szemtanú, így egyelőre nem tudható, mitől mozdult ki helyéből a csupán ponthegesztéssel helyére állított vaskút.

Magyar Péter törzsgárdája fogyásban, apad a Tisza