Gyanúsítottként hallgatták ki a BRFK nyomozói Csonka Gábort, az MSZP hírleveleinek szerkesztőjét annak a hangfelvételnek az alapján, melyen a vállalkozó elismeri: Kékesi Tibornak, az MSZP VI. kerületi országgyűlési képviselőjének kenőpénzt juttatott azért, hogy a terézvárosi vagyonkezelő átutalja egy építési vállalkozással szemben fennálló tartozását. Csonka Gábor az MSZP Köztársaság téri székházában bérli irodáját, a párttag nyomdaipari és reklámvállalkozása tíz éve itt szerkeszti a szocialisták hírleveleit.
Ismeretes: az ügyben lapunk cikke nyomán augusztusban indítottak nyomozást, mely szerint Csonka ötmillió forint kenőpénzt vett át ifjabb és idősebb Jónás Csaba építési vállalkozóktól, hogy közbenjárása révén a vagyonkezelő kifizessen részükre csaknem ötvenmillió forintnyi elismert számlatartozást. A lapunk birtokában lévő kazettán hallható: Csonka egy telefonbeszélgetés során elismeri, hogy az ötmilliót Kékesi Tibor szocialista honatya kapta meg. Jónásék ugyanakkor plusz egymillió forintot fizettek azért, hogy az önkormányzati vezetőváltás után is kaphassanak munkát a baloldali többséggel irányított kerülettől.
A rendőrség korábban hangmintát vett Csonkától, és tanúként idézte, csakúgy, mint Kékesi Tibor képviselőt, aki lapunknak a kihallgatás idején elmondta: nem ismeri Csonkát, aki visszaélt nevével, ha pedig bűncselekmény történt, abba csak bele akarják keverni, a kazettán hallható szöveg alapján, az építési vállalkozó rágalmazza őt a kenőpénz elfogadásával.
Csonka Gábor november 18-i kihallgatása során megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen – mondta el lapunknak Kormos Endre, a BRFK szóvivője, aki úgy tájékoztatott, az igazságügyi hangszakértő véleménye alapján úgy értékelték, hogy megalapozott a gyanú, s folytatják a vizsgálatot.

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten