Visszarendelték Jordániából az Országos Mentőszolgálat különleges repülőgépét, amely a vasárnap szerencsétlenül járt K. Gergelyt hozta volna haza. Mint megírtuk, a huszonegy éves zalaegerszegi egyetemista társasággal utazott az egzotikus országba, egyebek között azért, hogy a születésnapját ünnepelje. Hazautazásuk előtti este autózott ki barátjával a Vádi Rum sivatagba, ahol sziklamászás közben megcsúszott, és több méter magasból a mélybe zuhant. Koponyaalapi töréssel, valamint súlyos gerincsérüléssel vitték be az akabai katonai kórházba, ahol azóta is kómában feküdt.
Hazaszállítását biztosítója és a Külügyminisztérium honvédségi segítséggel szervezte meg, de a diák tegnapra virradóra meghalt. Ezért kellett a betegszállító gépnek nélküle visszatérnie Magyarországra.
Kérdésünkre Szabó Ferenc, a külügyi szóvivői iroda helyettes vezetője közölte, hogy a szükséges dokumentumok beszerzése után a holttestet kint készült koporsóban, légi úton juttatják haza, feltehetőleg a jövő héten. A Jordan Tours igazgatója, Oszama Naffa főkonzul úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a mentőrepülővel hazarepülhettek a fiú szülei.

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon